Kiszivárgott képeken az új Mazda 3

2013.06.26. 18:40

A világpremier előtt néhány órával megjelentek az első képek és információk a Mazda 3 harmadik generációjáról. Elődjével szemben nem csak egy erős felújítás, hanem teljesen új modell, teljesen új műszaki megoldásokkal.

Úgy tűnik, a Mazda tartja magát a hatosnál már bevált fontossági sorrendhez. Elsősorban igyekeztek nagyon lendületes, sportos formatervet kialakítani az ötajtós számára, minden más csak ezután következik. A 3-as ha lehet, még sportosabb, mint nagyobb testvére, cserébe nem olyan elegáns, de ez jó is így, a célközönség elvárásaival épp összhangban van az autó stílusa. Itt még erősebbek az övvonal hullámai – már-már az az érzésünk lehet, hogy túl sok az él és a domborulat az autó oldalán.

Az új 3-as hossza 4,46, a szélessége 1,8 méter, a magassága pedig 1,45 méter lesz, azaz szélesebb és alacsonyabb, mint volt. A tengelytáv is növekszik, 2,64-ről 2,7 méterre, de hogy mindez valóságban mekkora helykínálatot jelent, azt egyelőre nem tudni – a sportos forma a magasan futó övvonallal mindenesetre bunkerszerű belsőt sejttet. A 350 literes csomagtartó is inkább csak átlagos ebben a kategóriában, de nyilván nem is ezt szánják a típus fő vonzerejének. A méretnövekedés ellenére a típus állítólag nem lesz nehezebb, sőt, az alapváltozat 5 kilóval könnyebb is, mint az elődmodell esetében. A motorválaszték nagyrészt a már korábbról ismert Skyactiv motorokból áll majd. A 2 literes benzines 120 vagy 165 lóerővel, és a 2,2 literes, 150 lovas dízel már nem újdonság, viszont az 1,5 literes, 100 lóerős motorral eddig még nem találkoztunk más modellekben.

A Mazda új kompaktját ma éjjel mutatják be a virtuális térben, élőben viszont csak az ősszel, a Frankfurti Autószalonon állítják a közönség elé a hármast.