Képeken a harmadik Honda Jazz

2013.07.01. 17:01

A Jazz talán a Honda legügyesebb autója, de lassan a jelenlegi változat is eléri az öt éves kort, azaz megérik a leváltásra. Úgy tűnik, a japán gyártó el is készült az utóddal, amelynek a fotói valamiféle véletlen folytán utat találtak az internetre.

Bár a forrás bizonytalan, a furán torz képek azt sejttetik, hogy valamiféle újságból vagy katalógusból fotózták ki az új Jazz képeit. Virtuális tuningnak túl jó, amit látunk, és egyáltalán nem hihetetlen, hogy a következő Jazz is a Civic stílusában újul meg. Ugyanakkor a stíluson láthatóan nem változtattak, ami nem is feltétlen baj. Az egyterű-forma az első ülések alá költöztetett üzemanyag-tartállyal eddig is hatalmas belső teret biztosított, és a képek láttán az az érzésünk, a Jazz – amely Japánban és Észak-Amerikában Fit néven kapható – még tovább növekszik a következő generáció bemutatásával. A méretnövekedéssel alighanem közelebb kerül a Jazz és a Civic, legalábbis ami a használati értéket illeti, bár arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a nagyobb karosszériához jár-e majd erősebb motor is.

Egész biztos, hogy az új Jazzből lesz hibrid változat, sőt, jó eséllyel dízel is, hisz a vadiúj 1,6 literes már elfér az autó rövid orrában. Emellett úgy hallani, lesz egy hosszabb kivitel is, nagyobb csomagtérrel, sőt, egy terepjárós stílusú kivitelről is hallani.

A Jazz eddig nem volt kiugróan sikeres Európában, pedig ez a modell felel meg leginkább a helyi felhasználók igényeinek. Ennek csak az egyik oka, hogy a típus viszonylag drága, a másik, hogy csak kis teljesítményű benzinmotorokkal kínálták. Ha valóban lesz dízelváltozat, az akár meg is duplázhatja az eladásokat, hisz egyébként még mindig ez lehet a szegmens legpraktikusabb autója.