Brazil csúcsmenedzser a Lada élén

2013.07.02. 15:03

Ugyan már hónapokkal ezelőtt lezongorázták a Renault-Nissan hatalomátvételét az AvtoVAZ felett, de hivatalosan csak most zárult le az ügylet, azzal, hogy az orosz autógyár elnöki székébe Carlos Ghosn ülhetett.

Ez persze inkább afféle szimbolikus húzás, a Renault-Nissan vezére nyilván nem fog belefolyni a cég napi irányításába, ahogy korábban, alelnökként sem. Ghosn tulajdonképp helyet cserélt Szergej Csemezovval, az állami Russian Technologies vezetőjével, annak szimbólumaként, hogy a Renault-Nissan áttételesen már az AvtoVAZ részvényeinek többségét birtokolja.

A Renault-Nissan már 2008-ban beszállt az AvtoVAZ-ba, méghozzá elsősorban nem is pénzt hoztak az oroszoknak, hanem technológiát adtak cserébe az orosz autógyár negyedéért. Mostanra a választékon is kezd látszani a franciák közreműködése, és a cél az, hogy Togliatti kapacitását négy éven belül megduplázzák, azaz évi 1,2 millió készülhessen. A Renault arra számít, méghozzá joggal, hogy a Lada bekebelezésével az orosz piac legnagyobb szereplőjévé válhat, megelőzve minden vetélytársát, pedig mostanság más nemzetközi autógyártók is nagy összegeket fektettek be a helyi gyártásba, látva a növekedési potenciált.

Azzal, hogy a Renault most már többségi tulajdonos, valószínűleg a fejlesztések is felgyorsulnak. Úgy tűnik, a franciák egyelőre a Dacia kifutó modelljeivel tervezik korszerűsíteni a Lada kínálatát, ami jó stratégia lehet, hisz ezen modellek fejlesztése már megtérült Európában, így viszonylag alacsony áron is jelentős hasznot hajthatnak. Ugyanakkor minden porcikájukban modernebbek, mint akár a legkorszerűbb Lada, azaz hozzájárulnak az orosz márka versenyképességének növekedéséhez.