Önmagát kormányozhatja az új Volvo

2013.07.06. 17:55

A Volvo várhatóan 2014 végén mutatja be az új XC90-est, melynek forgalmazását egy évvel később kezdhetik meg. A svéd gyártó azonban már most megmutatta, hogy milyen – biztonságot fokozó – extrákkal szerelik fel hobbiterepjárójuk következő generációját.

Az adaptív sebességtartó automatika ugyan már nem számít újdonságnak, de már nemcsak a sebesség tartására, hanem az előtte haladó autó követésére is képes lesz a Volvo rendszere, ráadásul sávelhagyás esetén sem csak figyelmeztet, szükség esetén a kormányzásba is beleavatkozik.A gyalogosfelismerő rendszer szintén ismerős lehet már az S60-asból, sőt az új V40-ből is. Fontos fejlesztés azonban, hogy már éjszaka, rossz látási viszonyok között is működik, továbbá nemcsak embereket, hanem állatokat is felismer.

A következő XC90 emellett a parkolást is önállóan képes megoldani: gazdája az autóból kiszállva, okostelefonos alkalmazás segítségével adhatja ki az utasítást, a jármű pedig keres magának egy üres parkolóhelyet, ahova be is tud állni – mindezt úgy, hogy közben a gyalogosokat és az útjába kerüli tárgyakat is kikerüli. Ez a rendszer persze nem működik minden parkolóban, mivel megfelelő infrastruktúrára van szükség ahhoz, hogy az autó és a parkoló közti kommunikáció létrejöjjön.

2016-tól lesz elérhető a svéd gyártó Car 2 Car kommunikációs rendszere, mely lehetővé teszi, hogy az autók – a bennük elhelyezett érzékelőknek és jeladóknak köszönhetően – egymást értesíthessék a forgalommal és a közlekedéssel kapcsolatos információkról. Így akár a jelzőlámpákról, illetve a zöld jelzésen való áthaladáshoz ideális sebességről, vagy a csúszós útfelületről is tudnak adatokat küldeni.