Ilyenek lesznek a BMW-k, szokjuk meg

2013.07.11. 17:59

A BMW eddig elsősorban azoknak készített autókat, akik szeretnek vezetni. Ám úgy néz ki, a továbbiakban ez már nem lesz automatikusan igaz: a legújabb tanulmányautójukkal legalábbis a természetjárók kedvére próbálnak tenni.

Egy kompakt, elsőkerék-hajtású hibrid egyterű minden együtt, ami a BMW eddig nem volt. Igazság szerint az unalmas átlagautó receptje ez, és talán a BMW-nél is érzik, hogy ebből próbléma lehet – alighanem ezért készítettek a Concept Active Tourerből egy második változatot, méghozzá egy túrafelszerelés-kiállításra. Hátha a környezettudatos túrázók és kerékpárosok jobban értékelik majd a célszerűséget és alacsony károsanyag-kibocsátást, amit ez az autó nyújthat, és nem keresik benne a megszokott BMW tulajdonságokat, mint a Párizsi Autószalon közönsége tavaly ősszel.

A 4,35 méter hosszú, 1,833 méter széles és 1,576 méter magas – azaz szinte tökéletesen Mercedes B osztály méretű – autót persze nem lett volna elegáns még egyszer, változatlan formában elsütni. Önmagában is vonzó lehetne a célközönség számára, hogy az autó tisztán villannyal is elmehet 20-30 kilométert, azaz nem kell vele összefüstölni a kedvenc kirándulóhelyük környékét. A 2,5 literes átlagfogyasztás és a 60 g/km-es szén-dioxid-kibocsátás is határozottan környezetbarátnak mutatja a BMW tanulmányát. Ám hogy biztos legyen az érdeklődés, kellett néhány újdonság.

Ilyen a csomagtérbe integrált kerékpár-szállító rendszer: lehajtott hátsó ülésekkel így épp befér a két utazó két bringája. Ezen felül lecserélték a fedélzeti információs rendszert, felfújtak egy látványos aranymetál fényezést, és túrtak az alkatrész-raktárban egy garnitúra 20 hüvelykes, ötágú felnit a feltűnés fokozása érdekében.

A háromhengeres, 1,5 literes benzinmotor és a villamos segédhajtás azért egész jól mozgatja az autót, hisz az elérhető maximális össz-teljesítmény 190 lóerő. Így akár 8 másodperc alatt is elérhető a tanulmánnyal a 100-as tempó, a végsebessége pedig 200 km/h. Legalább ennyi megmaradt a BMW-s karakterből, ha több nem is, de úgy tűnik, jobb lesz, ha megszokjuk, hogy a jövő a német luxusautó-márkáknál is az ilyen szabvány doboz-járműveké.

Valószínű, hogy rövidesen megjön a szériaváltozat is, méghozzá az 1-es BMW-k utódsorozatának részeként. Az offenzíva még az idén beindul, és úgy tudjuk, néhány éven belül úgy tucatnyi elsőkerék-hajtású modellel bővül az európai BMW paletta. Ez kényszerpálya a gyártó számára, hiszen a jövőben nagyobb fogyasztású, drágább, erősebb autókat csak úgy adhat el Európában, ha közben sokszor annyi nagyon takarékos kiskocsit is leszállít. A Concept Active Tourer Outdoor pedig azt mutatja, hogy mire számíthatunk ezen a téren a BMW-től.