Átszabják a kelendőbb Rolls-ot

2013.07.16. 15:52

Talán azért, mert nem jellemző szereplője a forgalomnak, de szinte még új autónak tűnik a Ghost, pedig már öt év telt el azóta, hogy a Bentley Continental sikerein felbuzdulva, piacra dobta a Rolls-Royce is saját kisebb modelljét. Az ötéves kor pedig elég indok egy ráncfelvarrásra.

Megszoktuk már, hogy egy-egy ilyen frissítésnél csak pár dologhoz nyúlnak hozzá a tervezők, a Ghost esetében ez most kifejezetten érvényes. Tavaly már volt egy kisebb frissítés, amikor komolyabb hangrendszert, és éjjeli közlekedést elősegítő berendezést kapott a kis-Rolls, ezen kívül pedig alapárassá tették a varrott bőr tetőkárpitot, illetve a napfénytetőt. Ezek a változtatásokkal még az eddigieknél is többet kellett kifizetnie egy Ghost-vásárlónak, pedig a lemezekhez még nem is nyúltak. Eddig.

Most sem komolyan szabták át a szedánt, csak az orrához nyúltak, ahhoz is óvatosan. Jogosan tehetjük fel magunkban a kérdést, hogy akkor miért kellett egyáltalán hozzányúlni? Valószínűleg az érkező kupé változat, a Wraith orrát kapta meg a Ghost, az egységes arculat érdekében.

Műszakilag komolyabb változásra nem számíthatunk, még az is lehet, hogy semmilyenre sem. Marad a 7-es BMW technikája, abból is az egyetlen 6,6 literes V12-es biturbó benzinmotor, a nyolcsebességes ZF automatával. Talán az 570 lóerős teljesítményen és 780 Nm maximális nyomatékon húznak még egy keveset. A felfrissült Ghost akár már idén év végén, de legkésőbb jövő év elején megérkezik a kereskedésekbe. Egy biztos, olcsóbb nem lesz.