Maffiózók és politikusok kedvence

2013.07.17. 17:06

Egy nagyon rövid videón már megmutatta a Mercedes az új S63 AMG-t, de a műszaki tartalomról akkor még nem tudtunk meg semmit. Nem kellett sokáig várni, most minden részletet elárultak az eddigi legerősebb S-osztályáról, sőt, megérkeztek a gyári fotók is.

Ahogy várható volt, az 5,5 literes V8-as ikerturbós blokkot építették a legnagyobb Mercedesbe. Az M157 kódú motor változatát szerelték be, ami az E63 AMG S-ben mutatkozott be, és 585 lóerős. Ehhez 900 Nm nyomaték párosul, amit 2250-es és 3750-es fordulat között ad le a motor. Az AMG-t egyféle hétsebességes MCT, azaz Multi Clutch Transmission fantázianevű automata váltóval szerelik, ami három módban használható:üzemanyagtakarékos, sport és kézi.

Az S63-ast Európában alapáron hátsókerékmeghajtással, felárért 4Matic összkerékhajtással lehet majd kérni. A hátsókerék-meghajtású változatból kérhető hosszított tengelytávú változat is, a 4Maticból csak hosszított. Az összkerékhajtású változat a nyomaték 67 százalékát juttatja a hátsó kerekekre, így a hátsókerékhajtás érzetét nyújtja a vezetőnek. Különlegességnek számít a Magic Body Control rendszer, ami kamerák segítségével figyeli az utat, és eszerint igazítja a futóművet. Ez a 4Maticoknál nem érhető el.

Az egész autó tervezésénél fontos szempont volt a a súlycsökkentés, karbonszálas pótkerékvályút, alumínium karosszériaelemeket és könnyebb akkumulátort kapott az AMG, de felárért karbon féktárcsák is rendelhetők. Ennek, és a stop-start rendszernek köszönhetően ideális körülmények között elméletileg akár 10,1 literes átlagfogyasztásra is képes a bálna.

A bűvös 100 km/órás sebességet 4,4 másodperc alatt éri el a hátsókerekes, és 4,0 alatt az összkerekes változat: ez az érték fél másodpercet ver a BMW M5-re. A végsebesség 250 km/h-ra van maximálva, aki ezt keveselné, egy extra csomag megvásárlásával 300-ra emelheti. Ugyanígy az alap 19-es kerekek helyett is lehet 20 colost rendelni. Persze egy S osztálynál már megszokott, hogy az extrák sora végeláthatatlan.

A S63 AMG a többi új S osztállyal, többek közt a konnektoros hibriddel együtt szeptemberben mutatkozik be a közönségnek a Frankfurti Autószalonon. A kereskedésekbe várhatóan csak jövő év elején kerül.