2013.07.19. 14:46

Már többször is előkerült a hír, hogy új elnöki autóval rukkol elő a Zil, az oroszok kedvenc teher- és luxusautógyára, de valójában már a nyolcvanas évek óta nem folyik fejlesztés Moszkvában. Talán majd most.

Hat évig készült ugyan, de csúfos bukás volt a régi modell tavaly bemutatott hatajtós luxusváltozata. Úgy tűnik, tanultak a hibákból, és belátták, ha tényleg Mercedesek és Rolls-Royce-ok helyettesítésére szánják a Zilt, teljesen új autót kell fejleszteni.

Senki sem mondhatja az oroszokra, hogy nem haladnak a korral, nyílt pályázatot hirdettek az új Zil formájára. A Marusa Motors felhívására bárki benyújthatta saját ötletét, de az idő szűkös volt, a jelentkezőknek mindössze három hetet adtak. Több mint 120 beadvány érkezett, amik közül az orosz hagyományokkal ellentétben nem rámutatással, hanem szavazással döntöttek végül a holland Bernd Weel és az orosz Yaroslav Yakovlev közös munkája mellett. A két grafikus korábban együtt tanult Torinoban, most a 2400 kilométeres távolság miatt online dolgoztak. A győztes páros valamivel több mint 1 millió forintnak megfelelő rubelt kapott jutalmul. A „Car for the Prezident!” versenynek van magyar vonatkozása is, Sebestyén Marcell magyar induló harmadik helyezést ért el.

A lapos forma elég kupésra sikerült, és a rajzokon sem látszik, hogy hol kezdődnek, és hol érnek véget az ajtók, de biztosra vehetjük, hogy négy lesz. Az orosz elnök mégsem mászhat át egy előrehajtott ülésen, már csak biztonsági megfontolásból sem.

A tetszhalott Zil gyár 2011 óta nemigen gyárt rendes termékeket, valószínűleg a semmiből kéne újjáépíteni a vállalatot. Ha komolyan gondolja az orosz állam a saját luxusautót, nagyon sok pénzt kell beleölnie, ami legfeljebb presztízsértékben térülhet meg, de nem valószínű, hogy az elnök példáját követve lecserélődnek az oroszországi német prémium limuzionok.