Az összkerékhajtás nem opció

2013.07.20. 16:35

Az előzetes hírekkel ellentétben kicsivel többet kell várniuk azoknak, akik M3-as BMW-re vágynak. A kifutó modellből az M-részleg vezetője szerint már minden példány jó előre elkelt, az utódot azonban nem idén ősszel, hanem csak a januári Detroiti Autószalonon mutatják be a szériaváltozatot.

A szedán karosszériás M3-mal együtt a kupé- és kabrióváltozatot is ekkor láthatja a nagyközönség, ám ezeket a jövőben M4-nek hívja a BMW, az M3 Coupé az E92-es sorozattal leköszön. A sportos 3-asoknál és 4-eseknél a bajorok ragaszkodnak a hagyományokhoz: nem váltanak összkerékhajtásra.

Friedrich Nitchske, az M-divizó főnöke úgy vélekedik, hogy a BMW-nek nincs szüksége arra, hogy a Mercedes és az Audi útját kövesse, ráadásul az összkerékhajtás az M3 esetében 80 kilogrammos tömegnövekedést eredményezne, ez pedig szerinte egyszerűen nem érné meg. Az autó súlyelosztása jelenleg 50:50 arányú, és a hátsókerékhajtással is megfelelő tapadást és erőátvitelt képesek elérni. Aki erős, összkerekes BMW-t szeretne, annak tehát a jövőben is érdemes az M Performance modellek közt keresgélnie.

Nitschke arról is beszélt, hogy hibrid M-modellekre nem számíthatunk a közeljövőben, hiszen ezt a szegmenst az i-sorozattal kívánják megcélozni. Nem zárta ki ugyanakkor azt, hogy az 1-es M Coupé utódlásáról gondoskodjanak. Bár döntés még nem született ezzel kapcsolatban, de a 2-es kupé alapjaira akár az első M2-es is elkészülhet.