Bugatti Veyron, múltidéző stílussal

2013.07.26. 16:44

Több gyári kiadás után, és azt követően, hogy megszellőztették az új leggyorsabb Bugatti hírét, itt vannak az újabb Veyronok: hatféle limitált nyitott tetőssel állít emléket legsikeresebb autóversenyzőinek a Bugatti. A Les Légendes de Bugatti széria első tagja már ismert, a többi öt egy éven belül követi.

A Bugatti ma leginkább a Veyron puszta létezésével foglal el meghatározó helyet a sportautók legfelsőbb kategóriájában, de a második világháború előtti években a pályaversenyeken is bizonyítottak autói. A Le Mans-i 24 órások és a grand prix versenyek rettegett résztvevői voltak, és még ha a legnagyobb sikerek óta már bő hét évtized telt is el, a francia márka boldogan nyúl vissza ahhoz a korszakhoz.

A márka legendái által ihletett kollekció a Veyron Grand Sport Vitesse-ből készül, annak nyolcliteres, 1200 lóerős W16-osát kapja. A hat különböző változat első, egyben eddig egyetlen nyilvános darabja Jean-Pierre Wimille, a Bugatti egykori tesztpilótája és versenyzője emlékére készült. A francia Wimille több európai nagydíjgyőzelme mellett két Le Mans-i sikert is hozott a márkának. A világháború után az Alfa Romeónál folytatta a versenyzést, hasonlóan jelentős nagydíjakat nyert, mint korábban, mígnem az 1949-es Buenos Aires-i nagydíj felkészülésénél életét vesztette egy balesetben. Az ő Veyronja ez a kéttónusú kékkel fényezett, amely az 1937-es kék 75G-jének színvilágához kötődik. Az autóból három példány készül.

Talán többen nem tudják, de a Veyron is egy néhai autóversenyző neve. Pierre Veyron volt a sportautó névadója, aki a harmincas években négy Le Mans-i 24 óráson szerepelt a Bugatti autójával, és az 1939-es győzelemnél ő volt Wimille váltótársa.