Michelisz harmadik az időmérőn

2013.08.03. 22:37

A június végi, portói túraautós versenyhétvégét igen balszerencsésen zárta Michelisz Norbert: a Zengő Motorsport magyar pilótája egy lassú defekt miatt megcsúszva a falnak csapódott. Az autó olyan mértékben megrongálódott, hogy még az is kétségessé vált, hogy a következő, argentin futamon rajthoz állhat Norbi.

Fotó: zengomotorsport.hu
Fotó: zengomotorsport.hu

A csapatnak végül sikerült időben összeraknia a Hondát, így az első argentin WTCC-futam edzéseire már ki is gördülhetett a narancs-fekete Civic. Michelisz Norbi mindkét szabadedzésen ötödikként zárt, így bizakodva várhatta az időmérőt is, ahol aztán ismét nagyot autózott. Az első szakaszban, a Q1-ben Yvan Muller mögött a második legjobb időt futotta, a Q2-ben pedig Muller és Tom Chilton tudta megelőzni.

Michelisz tehát legjobb hondásként, a gyáriakat megelőzve rajtolhat majd a harmadik helyről a vasárnapi első futamon, mely magyar idő szerint 19 óra 20 perckor rajtol, a második futam pedig 21.20-kor indul.