Búcsúzik az utolsó élmény-Renault?

2013.08.08. 06:43

Amikor bemutatták, a Twingo sportváltozata még csak egy volt a sok közül: könnyű kisautó erősen túlmotorizálva, 1,6 literes, 130 lóerős motorral. Sokan kínáltak hasonlót. Mára azonban kiveszőfélben vannak az efféle megfizethető élményautók – a kis Renault egyike volt az utolsóknak, és most ez is eltűnik a kínálatból.

Nem arról van szó, hogy ne készülnének erős kisautók a jövőben, de a közvetlenül reagáló és szögegyszerű szívómotoros modellek lassan kivesznek. Az EU szén-dioxid-kibocsátást korlátozó rendelkezései miatt a jövő egyértelműen a kis turbómotoroké. A Renault is megtette már az első lépéseket ebbe az irányba: a Clio RS-be már 1,6 literes, 200 lóerős turbómotor kerül, és több mint valószínű, hogy a következő, farmotoros Twingo sportváltozatába is apró turbómotor kerül. Úgy hallani, az új típus a Clióból már ismert 900 köbcentis háromhengeres egy erősebb változatát kapja meg – abból a motorból különösebb erőfeszítés nélkül kihozható a szükséges 120-130 lóerő. Nagyon más választásuk nem is lenne a tervezőknek, hisz a hátsó tengely felett nagyobb motornak nemigen maradna hely.

Az azonban valószínűtlen, hogy az új Twingo RS, ha egyáltalán lesz ilyen, hasonlóan közvetlen vezetési élményt nyújthat, mint távozó elődje. Ez nem csak a turbómotornak köszönhető: az ilyen modellekben kiveszőfélben van a manuális váltó is – a Clio RS például már csak dupla kuplungos automatával készül, amely olcsó kivitelű, így nem is valami gyors. Emellett az is kérdéses, hogy a keskenyebb és rövidebb modell alá tudnak-e ugyanolyan kellemesen feszes, de mégsem gerinctörően kemény futóművet hangolni, mint a kifutó Twingo alá.

Ha lesz is folytatás, arra biztosan várnunk kell, hisz egyelőre a Twingo váltótípusa sem jelent meg, és az RS változat sokszor csak évekkel az alapmodell premierjét követően készül el.