Megújul a luxus-Renault

2013.08.08. 17:57

A Renault leginkább csak presztízsből tartja a kínálatban a Latitude típust. A kifejlesztése nem kerül pénzbe, hisz a típus csavarra azonos a Samsung SM5-tel, amely Dél-Koreában tisztességesen fogy, a reklámozására pedig nem nagyon költöttek. Viszont a Vel Satis nyugdíjazása után sem kellett feladniuk az állami és flottás megrendeléseket otthon, és arra is számíthattak, hogy néhány Renault fanatikus ilyet vesz Mercedes vagy BMW helyett.

Ahhoz képest, hogy látszólag a Renault sem hisz igazán a dologban, meglepő, hogy három év után végrehajtják a kötelező frissítést a modellen, sőt, mintha halványan megpróbálkoznának azzal is, hogy a Latitude-öt egy kicsit karakteresebb autóvá tegyék. Erre utal legalábbis az új, a lámpáktól teljesen különálló krómkeretes hűtőmaszk, amely valamiféle karaktert kölcsönöz a versenytársaihoz képest amúgy teljesen jellegtelen modellnek. Nem biztos, hogy ennyi elég lesz a sikerhez, de nem kizárt, hogy valamelyest felélénkíti az érdeklődést a típus iránt Európában.

A típust eddig csak dízelmotorokkal lehetett megrendelni Európában – 2 literes, 150 vagy 175 lóerős négyhengeressel, vagy 3 literes, 240 lóerős V6-ossal – de most egy korszerű benzinmotorral is bővül a választék. Az 1,6 literes turbómotorról van szó, amely a legnagyobb Renault személyautóban 180 lóerős lesz, és ugyanúgy a duplakuplungos automata váltóval párosítják, mint húsz lóerővel izmosabb kivitelét a Clio RS-ben.

A Latitude valószínűleg eleve csak afféle szükségmegoldás a Renault részéről, míg el nem készülnek valami ígéretesebbel. Arról hallani, hogy az Espace és a Latitude utódja egyetlen nagykocsi lesz, valamiféle átmenet a hobbiterepjárók és a személyautók között, amely a francia márka hagyományainak megfelelően megint valami szokatlant hozhat a luxuskategóriába.