2013.08.14. 17:28

A 2010-ben bemutatott Quattro sorozatgyártásáról ugyan lemondott az Audi, de az ötletről nem. Jövő hónapban láthatjuk a második nekifutás eredményét: az új Quattro még nagyobb és erősebb – az sem kizárt, hogy néhány év múlva ezzel váltják a kínálatban az R8-ast.

Három éve nagy felhajtás közepedte ünnepelte az Audi a Quattro harmincadik születésnapját. Még egy utódnak alkalmas tanulmányt is összeütöttek, de hamar kiderült, hogy sem a gazdasági környezet, sem maga a konstrukció nem alkalmas rá, hogy a típus szériagyártásba kerüljön. Ám arra jó volt az újkori Quattro, hogy megmutassa, milyen elképesztő érdeklődést kelt a rég nem hallott név. Akik harminc évvel korábban talán még gyerekként rajongtak a villámgyors raliautókért, most vásárlóerejük teljében levő felnőttek – és azt nyilván az Audinál is látják, hogy kár lenne egy ilyen lehetőséget elszalasztani.

Alighanem ennek köszönhető, hogy készítettek egy újabb Quattro tanulmányt, de már üzleti szempontból is kedvezőbb tulajdonságokkal. Ezúttal nem az RS5-re építkeztek, hanem az RS7 műszaki alapjait kurtították meg, erre kerül a jellegzetes, agyonszélesített kupé-karosszéria. Az autóba állítólag az Audi új, 4 literes, ikerturbós V8-as sportmotorja kerül, amely önmagában is 600 lóerős, de ehhez jön még egy villanymotor is, így az összteljesítmény 800 lóerő, a maximális nyomaték pedig 1000 Nm lehet, persze csak rövid időre. A típus állítólag 3,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 300 km/h lesz. Az autóba természetesen állandó összkerék-hajtás kerül önzáró differenciálművekkel, valamint kerámiatárcsás fékrendszert és változó csillapítású futóművet kap.

A lényeg, hogy ez már valódi szupersportkocsi, amelyért szinte akármekkora összeget el lehet kérni, így kis sorozatban is megérheti gyártani. Emellett miután a Porsche is a VW érdekkörébe került, az R8 utódjának kifejlesztésére nem biztos, hogy sor kerülhet, hogy az Audi ne versenyezzen házon belül a 911-essel. Sportos csúcsmodellre viszont szükség van, és erre a célra a Quattro tökéletes lenne. A pletykák szerint a tanulmányból 2016-ra lehet szériagyártmány, az ára pedig legalább 200 ezer euró lesz. Ennek ellenére nem kételkedünk benne, hogy lesznek rajongói.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.