A legdögösebb BMW ingyen érkezik

2013.08.22. 13:30

Itt a bizonyíték, hogy a BMW tervezői tudnak durva sportkocsit tervezni – nem rajtuk múlik, hogy ilyen nincs, és előreláthatólag nem is lesz a kínálatban, legalábbis a belátható jövőben. Ezúttal viszont adódott egy alkalom, hogy megmutassák, milyen autót terveznének, ha megtehetnék. Ráadásul a végeredményt bárki megkaphatja és kipróbálhatja, még fizetni sem kell érte.

A trükk az, hogy bár a terveket a BMW készítette, a kivitelezés feladata már nem rájuk hárul. Az autó ugyanis csak virtuálisan létezik: a Playstation konzolcsalád legsikeresebb autós játéka, a Gran Turismo 6 része lesz, tucatnyi, egyéb autógyártók által tervezett prototípussal együtt. Pontosabban ingyenesen lehet majd letölteni ezeket a prototípusokat egyes frissítésekkel együtt. „A Gran Turismóban és a BMW-ben közös a modern és klasszikus autók iránti szenvedély. A kezdetektől figyelemmel kísérem a játékot, és igazán nagyszerű, milyen vizuális és vezetési élménybeli élethűség jellemzi a hatodik generációt.” – fogalmazta meg a feladattal kapcsolatos érzéseit Adrian van Hooydonk, a BMW formatervezésért felelős alelnöke.

Magáról az autóról egyelőre nem sokat tudunk – az egyetlen, eddig nyilvánosságra került vázlat alapján azonban egy agresszív kupét terveztek a BMW-nél, orrmotoros arányokkal és feltűnő aerodinamikai elemekkel. És hogy hogyan megy? Az a GT6 decemberi bemutatója után derül majd ki legkorábban.