2013.08.28. 11:46

A Duster talán a legjobban sikerült Dacia, ennek ellenére szükségét látták a Renault stratégái, hogy bő három év után igazítsanak a típuson egy keveset, és így ismét újként reklámozhassák a bevált modellt.

A legnagyobb eltérés a régi és az új változat között az eltérő hűtőrács és fényszóró. Bár a kérdéses alkatrészek körvonalai nem változtak, a komplikált, nyolc kis kerettel tagolt rácsozat, és a belső sarkában ezt a motívum-sorozatot egy nagyobb kerettel folytató fényszórók teljesen más karaktert kölcsönöznek a járműnek. Az összkép egy kicsit zavaros, de tényleg nagyon eltér a megszokott, egyszerű Duster-arctól. Ezen felül csak a lökhárítókon, és a hátsó lámpatestek színezésén változtattak, de ezen nem is érdemes csodálkozni, hisz a fémlemezek átszabása legalább egy nagyságrenddel drágább, mint a műanyag elemeké. Szintén újak az autóhoz kínált 16 hüvelykes alufelnik, és a Duster feliratú tetősínek, bár ezek még könnyebben cserélhető alkatrészek.

Nehéz megjósolni, hogy az új orral valóban sikerül-e több vásárlót szerezni, de legalább a meglevőket megtartani, vagy épp ellenkezőleg, elriasztja majd az érdeklődőket. Ugyanakkor valószínű, hogy ha sikert arat a felfrissített arculat, akkor más Dacia modelleken is felbukkan majd valami hasonló.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.