Viszik a Maseratit, mint a cukrot

2013.09.01. 07:01

A Maserati nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy az évtized közepére túlszárnyalják az évi 50 ezres eladást. Ebben az új Quattroporténak és a Ghiblinek is komoly szerepet szántak, nem véletlen, hogy utóbbit a Sanghaji Autószalonon mutatták be, jelezve, hogy tisztában vannak a kínai piac fontosságával.

Maserati Quattroporte
Maserati Quattroporte

Úgy tűnik, az olasz luxusautógyár jó úton halad, hiszen az idén eddig 17 ezer autót értékesítettek, ez pedig azt jelenti, hogy a tavalyi évhez képest máris megháromszorozták az eladásokat – ehhez ráadásul nem is volt szükségük egy teljes esztendőre, hanem csupán hét hónapra. A márkánál azonban nem érik be ennyivel, további növekedésre számítanak.

A Maserati ügyvezetője, Harald Wester elmondta, hogy bár jelenleg a Quattroporte fogy a legjobban, az épp csak bemutatott Ghibliben megvan a potenciál, hogy megelőzze a nagy szedánt. Ennek fő oka az ára lehet: míg a Quattroportéért 110 ezer eurót (33 millió forintot) kérnek el, a Ghibli ennél jóval kevesebbe kerül, igaz, 66 ezer eurós (19 millió forintos) árával még így is méregdrágának számít.

Maserati Ghibli
Maserati Ghibli

Wester szerint a márka legnagyobb piaca továbbra is az Egyesült Államok marad, egyre jobban érzékelhető azonban Kína előretörése - olyannyira, hogy Quattroportéból már ott fogy a legtöbb. A közeljövőben egyébként újabb modellek bemutatására készülnek az olaszok, így a Levante SUV már jövőre megérkezhet, de hamarosan jön a felfrissített GranTurismo – és persze kabrióváltozata, a GranCabrio -, valamint egy új sportautó is.

Hallgassa csak! Így szól a Maserati Ghibli: