2013.09.04. 11:25

Az Audi szűk egy héttel a premier előtt nyilvánosságra hozott minden lényeges információt a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Sport Quattro tanulmánnyal kapcsolatban. Ahogy korábban is sejteni lehetett, nagyobb, drágább és komplikáltabb lett az autó, mint 2010-es elődje, de talán épp ezért megéri majd az Audinak gyártásba küldeni.

A 2010-es Quattro tanulmány nagy siker volt – talán ennek köszönhető, hogy annak karakterét szinte egy az egyben átmentették a Sport Quattróba. Megmaradt a rövid orr az óriási légbeömlőkkel, a jellegzetes, trapéz-forma hátsó tetőoszlop, sőt, még a hátsó fényszórók kialakítása is nagyon hasonlít az elődére. Ugyanakkor úgy tűnik, a léptéken változtattak: az új gép 4,6 méter hosszú, 1,96 méter széles és 1,39 méter magas – azaz kupénak meglehetősen testes. Ráadásul nem is könnyű, 1,85 tonnát nyom üresen.

A méretnövekedés nyilván annak köszönhető, hogy ezúttal az RS7 műszaki alapjait használták, némileg megrövidítve, ezért lett a Sport Quattro a kupék közt hatalmas méretű. Az autó persze így sem lesz lomha, hisz az orrába két motor is kerül, az RS7-esből ismert 560 lóerős, ikerturbós, 4 literes V8-as, és mögé, a nyolcfokozatú Tiptronic automata váltó elé egy villanymotor 150 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal. A rendszer összteljesítménye 700 lóerő és 800 Nm – ez utóbbi elektronikusan korlátozott érték lehet, hisz csak a benzinmotor tud 700 Nm-t, de a hajtáslánc valamelyik eleme biztosan megadná magát, ha ráeresztenék a két motor összességében 1100 Nm-nyi nyomatékát.

Az összkerék-hajtású gép így is 3,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 305 km/h, azaz ilyen szempontból egy ligában játszik akár az Audi R8-assal. Ugyanakkor akár négy személy is elfér benne – ha nem is nagyon bőségesen – és akár 50 kilométert is megtehet tisztán elektromos üzemben. A gyári fogyasztási adat 2,5 liter száz kilométerre, a szén-dioxid-kibocsátás pedig 59 g/km, de ezt nyilvánvalóan úgy számolják, mintha a 14,1 kWh kapacitású akkumulátor energiája ingyen volna.

Azzal kapcsolatosan egyelőre nem nyilatkozott az Audi, hogy tervezik-e a gyártást, de akár az sem elképzelhetetlen, hogy a Sport Quattro váltja a kínálatban az R8-ast. Szupersportkocsi-árban ugyanis már az Audinak is megérné a gyártás, és így meg is szűnne az átfedés az Audi és a Porsche kínálata között.