Gyönyörű lesz a Mercedes S osztályú kupé

2013.09.05. 13:36

Az S osztály alapjaira a hagyományokhoz híven ismét készül kétajtós változat, és ha csak fele olyan jól néz majd ki, mint a rajzokon, ez lesz az évtized legszebb Mercedese.

Már a leköszönő CL osztály is kellemes arányú modell volt, de valahogy látszott rajta, milyen hatalmas. Ám a rajzok alapján a következő generáció – hívják bárhogyan is – könnyed, karcsú és sportos óriás lesz. A négyajtós S osztály is dinamikusabb jelenség az elődjénél, és ugyanezt a lágy, lendületes stílust örökli meg a kupé is – egy-két lényeges különbséggel. Az orrán ugyanis az SLS-éhez hasonló agresszív, nagyjelvényes hűtőmaszk ásít majd, hátul pedig kicsit talán Alfa Romeós, de mindenképp igazán stílusos lámpákat használnak majd. Ráadásul az autó arányai is hibátlannak tűnnek: hosszú orr, lendületes tetőív, magasan kezdődő, szép vonalú oldalablakok. A legdögösebb sportkocsik közé tartozhatna, ha nem óriási – de biztos, hogy így is sokan beleszeretnek majd.

Műszaki szempontból persze nem változik sokat a gép, amennyire tudjuk, ugyanarra a platformra építik, mint az elődjét, a motorválaszték pedig egy az egyben az S osztályéval lesz azonos. Úgy tudjuk, a Frankfurti Autószalonon ki is állítják az autót, bár az nem világos, hogy csak tanulmányautóként, vagy már a sorozatgyártásra szánt változatot nézheti meg a közönség. Az viszont több mint valószínű, hogy a jövő év közepére gyártásba kerül a típus.