Jön az új, négyüléses Smart

2013.09.05. 06:43

A Smart a ForFour és a Roadster bukása óta tartaléklángon üzemel: hat éve, a jelenleg futó ForTwo bemutatása óta még tanulmányautókra sem nagyon költenek. Most azonban ismét rászánnak némi pénzt a márka megújítására, hátha ezúttal több sikerrel járnak.

Az első lépcső egy tágasabb modell bemutatása lenne, és úgy tudjuk, ennek előfutára lesz a Fourjoy. Egyelőre csupán tanulmány lesz, ajtók nélkül, és nyilván számtalan extrém megoldással, bár az eddig nyilvánosságra hozott egyetlen vázlat alapján legfejlebb sejthetjük, hogy is fog pontosan kinézni. Annyi azért biztosnak látszik, hogy legalább négy ülés lesz benne, és próbálnak neki még érdekesebb formát tervezni, amennyire ezt az adott méretkategória megengedi.

A Daimler kisautó-márkáját annak idején masszív veszteségei miatt tették takaréklángra, és úgy tűnt néhány évig, hogy talán meg is szüntetik. Ám amióta a Renault beleegyezett, hogy hozzájárul a fejlesztéshez – cserébe megkapja a továbbfejlesztett Smart platformot, hogy arra építhesse a Twingo utódját – a fejlesztés újraindult, és egy-két éven belül várható, hogy a választék ismét többtagúra bővül. Arra persze sovány az esély, hogy a korábbi tervekkel összhangban sikerülne akár csak megközelíteni a Mini sikerét, de talán már nem is ez a Daimler célja, hanem hogy legalább önfenntartóvá tegye a Smartot.