Beindult a gyártás, jön az új SX4

2013.09.06. 15:57

Szuzuki Oszamu, a Suzuki Corporation elnök-vezérigazgatója és Orbán Viktor miniszterelnök közös autózása tette hivatalossá az új SX4 S-Cross sorozatgyártásának indítását a ma délelőtt, Esztergomban tartott bemutatón. Az esemény pusztán formális volt, a gyár parkolójában már ezerszám állnak a szállításra váró új SUV-k.

Álló gyártósor mellett, az összeszerelő üzemben felsorakozott munkások gyűrűjében tartotta az új SX4-es termelésindító ünnepségét a Suzuki. Az autó új, újdonságról azonban kevésbé beszélhetünk, olyannyira nem, hogy az előszéria menetpróbáján már rég túl vagyunk.

SX4 S-Cross – ez lesz a modellnév. Az autó farán ebből csak előbbi látszik majd, a kérdés tehát úgy tűnik, eldőlt, és a Suzukinál nem akarják hangoztatni, hogy a generációváltás jelen esetben kategóriaugrást is jelent. Ez az SX4 ugyanis már valóban nem egy nagyra nőtt összkerekes Swift, hanem a kiskategóriában megragadt első generáció alsó-középkategóriás utóda. Egy olyan SUV, amit nem butaság akár a Nissan Qashqai-hoz méregetni – a formanyelvi rokonság miatt ezt amúgy sokan meg is teszik.

Magáról az autóról kevés szó esett a bemutatón. A tekintélyes számú öltönyös hallgatóság számára talán nem is az új SX4 volt az, ami igazán érdekes, ezért az autó leginkább gazdasági kontextusban volt téma. A beszédek sorát Takeucsi Hiszasi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója kezdte. Hiszasi úr magyarul szólalt fel, majd Szuzuki úr folytatta azzal, amit már sejteni lehetett, mégpedig, hogy az itt készülő új SUV-t már esélyesként küldik a globális piacra. Európa mellett a Közel- és Távol-Keletre, Afrikába, Oroszországba, valamint Latin-Amerika országaiba szeretne szép számmal értékesíteni a vállalat. A modell első évében százezer készül belőle, ami annyit jelent, hogy a gyár végre tartósan visszaállhat teljes műszakra, emellett száz új munkavállalót vesz fel. Az új SX4 sikere azonban nem csak a helyi munkaerő számára fontos, de a beszállítóinak is, akiknek huszonöt százaléka magyar cég.

A népes japán meghívott takarásából előbújt miniszterelnök beszédében a japánok iparhoz való hozzáállását dicsérte. „Magyarország és a Suzuki útja egyfelé vezet” – mondta, s kiemelte, hogy minden itt gyártott Suzuki mögött magyar munkahelyek állnak, ezért is oly lényeges, hogy tavaly stratégiai megállapodást kötött a kormány a vállalattal. Az ország számára tagadhatatlanul fontos a gyár ittléte, ezért a korábbi ígéretek is újra elhangoztak, melyek szerint 2017 végéig állni fog az új komáromi Duna-híd, ami a vállalat teherszállító járművei számára lesz hasznos, és vele egy évben elkészül az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő út.

A hosszúra nyúlt miniszterelnöki beszéd után egy pihentető pantomimes performansz mutatta be, mire is jók az autóval érkező újdonságok, mint például az új összkerékhajtási technológia, az ALLGRIP. Ezalatt Orbán Viktor és Szuzuki úr már egy új SX4-essel ismerkedett a sötét függönyök mögött. A gyár alapítása, azaz 1991 óta hagyomány, hogy az új autót mindig a hivatalban lévő miniszterelnök vezeti le a gyártósorról. Orbán Viktornak ez eddig háromszor adatott meg Esztergomban: ő volt az, aki 2000-ben a Wagon R-rel, majd 2010-ben a Swifttel gurult ki a bemutatón, most pedig ő vezette a megjelentek elé az SX4 S-Crosst.

A gyártás tehát megindult (inkább folytatódott), rajta az áldás. Eddig körülbelül ötezer darab készült el az S-Crossból, aminek jó része ott parkol az üzem melletti placcon. Hetek kérdése, és a hazai, valamint a külföldi szalonokat is feltöltik vele.