Dízelmotort kap a legolcsóbb kisautó, a Tata Nano

2013.09.07. 09:06

Dízellel bővíti minimalista kisautójának motorválasztékát a Tata. Egyelőre technikai részleteket nem tudni, így azt sem hozták nyilvánosságra, hogy mekkora hengerűrtartalomra, illetve teljesítményre számíthatunk, valamint a motor származásáról sem beszéltek. Az viszont biztos, hogy új lendületet próbálnak majd adni az olcsó kisautó eladásainak.

A belépőszinthez várhatóan továbbra is a 624 köbcentis, kéthengeres benzinest kínálják majd, korábban azonban bejelentették, hogy egy erősebb 800-assal is kapható lesz a Nano. Idén nyáron aztán egy kisebb ráncfelvarrással együtt bemutatták a CNG-s modellt, és már akkor szóba került, hogy hamarosan dízellel is bővül a választék.

Ezek a lépések egyébként harmonizálnak a Tata azon terveivel, melyek szerint a Nanót vennék alapul drágább modellek elkészítéséhez: míg a 2008-ban bemutatott apróság – rúpiáról átszámítva - 480 ezer forint körüli alapáron kapható Indiában, addig a 800 köbcentis változatért már közel egymillió forintot kell fizetni. A 2014 elején érkező dízel ára egyelőre nem ismert.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.