Szigorú tekintettel támad a Honda Jazz

2013.09.07. 11:17

A Honda idén nyáron már a harmadik Jazz-generációval rukkolt elő. Az Észak-Amerikában és Japánban egyaránt Fit néven ismert bajszos kisautó európai kivitelének hivatalos bemutatóját a jövő heti Frankfurti Autószalonra várjuk, kicsivel későbbre pedig a Mugen is beígérte a maga sportos kisautóját.

A vadított Mugen Fit prospektusa már korábban kiszivárgott, az első hivatalos fotók tanúsága szerint pedig a tuningműhely valóban igen agresszív külsőt adott az alapvetően szelíd városi kiskocsinak. Megújult az orr-rész, átdolgozott első lökhárítót és splittert kapott a Fit, hátul pedig diffúzorral és egy visszafogott szárnnyal hangsúlyozzák a sportos jelleget. Könnyűfém felniből mind a formát, mind pedig a méretet tekintve többfélét is választhatnak majd a vásárlók.

A beltérben is a sportosságra törekedtek, így kétféle, alcantarával borított sportülést is készítettek. Emellett kiegészítő műszerek is kerültek az autóba, melyek az olajnyomást, valamint a víz- és olajhőfokot is mérik. A műszaki tartalomról egyelőre kevesebb információt csöpögtetett a Mugen, de annyit már tudni, hogy sportkipufogó-rendszert, nagyobb fékeket és sportosabb futóművet készítettek a Fithez – a Mugen ezt a csomagot a hagyományos- és hibridváltozathoz egyaránt elérhetővé teszi.

Arról még nem szólnak a hírek, hogy az agresszív, sportos külsőhöz jár-e majd teljesítménynövelés is, de a Mugent ismerve nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben egy villámgyors kis méregzsákkal örvendeztetik meg a rajongókat.