2013.09.08. 14:46

Oberurselbe ért, és ezzel befejezte útját a Mazda Szibériát is megjárt konvoja. A Hirosimából indult 3-asok mögött egy bő öthetes, tizenötezer kilométeres túra van.

A Mazda harmadik alkalommal (1977-ben a 323-assal; 1990-ben a 626-ossal) vállalkozott arra, hogy lábon hozza el autóját Japánból egy európai bemutatóra. Az új Mazda 3-asok túrája augusztus 3-án indult, amikor az autókat áthajóztatták Vlagyivosztokba. A nyolc hármasból és egy CX9-es kísérőautóból álló konvoj ezután Szibériát leküzdve ért Európába. A kilenc időzónát és öt országot érintő útnak tegnap, a Frankfurt-közeli Oberurselben lett vége. Itt található a Mazda európai kutatás-fejlesztés központja. Innen az utat végigjárt nyolc hármas közül egyet visznek majd a kedden nyíló Frankfurti Autószalonra – valami szerepe várhatóan a többi hétnek is lesz, de erről egyelőre nem tudni.

A konvoj út közben
A konvoj út közben

A tizenötezer kilométeres útból a Totalcar is kivette részét. Winkler Róbert a Tyumeny és Moszkva közötti szakaszra szállt be. Beszámolói ezen a linken elérhetők.