2013.09.14. 09:49

Táncos lányokkal, konfettiesővel, fanfárokkal bejelenti a Peugeot, hogy 2016-ra elkészül a levegős hibridjük. A Bosch meg szolgalelkűen, csendben megcsinálja nekik a fejlesztést. Új csodaváltót kap a Volvo. Már dolgozik is rajta a Getrag. Sound symposerrel kábít a Porsche. Legyártja nekik a Mann. Néha úgy tűnik, az autógyárak már csak a marketinget adják és legóznak, mindent a háttérmunkások, a beszállítók találnak ki. Megérdemelnek egy körsétát - sokszor érdekesebb dolgokat mutogatnak Frankfurtban, mint a show-business nagy szakértői, az autógyártók.

Eltévedtünk Pistával egy csarnok második emeletén, ami az autószalonok B oldala, ahol a kínai autók és a katalizátorgyártók töltik meg a diszkontáron mért kihasználatlan területeket. Sokszor csodákat lehet itt látni, a gondosan bevilágított tanulmányautók helyett öntöttvas tömbökről, köldökig érő dekoltázsok helyett munkásköpenyekről szól a nóta. Leszólít minket a Mitsubishi Heavy Industries mérnöke, lehet, mi vagyunk az első érdeklődők ma nála.

Tizenhat mozgó alkatrészből áll a hidromotor, ami egy buszt is simán elvisz, csapunk bele egyből a közepébe. Szép lassan kiderül, a Mitsubishinél már évek óta kész van az hidraulikus hibrid rendszer, amit a Peugeot nagy truvájként ad el levegős hibridnek, mivel az energiatároláshoz összesűrítik a levegőt. Csináltak egy kísérleti autót egy 5-ös BMW-ből, amivel végigmértek mindent, amit kellett: városban akár fele annyi benzinnel elmegy ugyanaz az autó a hidraulikus rásegítéssel.

Jelenleg egy kisebb rendszeren dolgoznak, ami személyautókba építhető be a motor és a váltó közé, ahová sok hibridnél a villanymotort szokták besuvasztani. De ennél is fontosabbnak érzik a haszonjárműveket, amelyek a nagyobb futásteljesítmények miatt akár két-három év alatt visszahozhatják a rendszer többletköltségét. Érdekes, hogy miért csak most került elő ez az ötlet, mikor minden egyes eleme évtizedek óta ismert.

A Boschnál ugyanerre a rendszerre bukkanok - valamivel látványosabb körítéssel - ők már le is paktáltak a Peugeot-val. A levegős hibridnek titulált technikát ők fejlesztik, csak a franciák melegítik rá a népekre szép színes masnival. Kell még lennie egy harmadik cégnek is, aki ilyeneken dolgozik - Csikós ugyanis felvilágosít, hogy egy futárszolgálat már évek óta ilyen kocsikat használ. Végül mindenről kiderül, hogy már a világháború előtt kitalálták. Általában már az első előtt.

Ettől függetlenül nagy spíler a Bosch, szépen ki is terítették, mi mindent gyártanak. Fantommotorokat az összes kütyüvel, amit ők csináltak, szinte már csak egy generikus blokkot és hengerfejet kell közéjük tenni, és már kész is egy versenyképes motor. Szabályzószelepeket duplakuplungos váltókhoz, fémszíjakat fokozatmentes váltókhoz, ultrakönnyű alumínium fékszervókat, elektromos vízpumpákat.

És akkor nem beszéltünk a digitális technikáról. A kedvencem a 0,4 milliméteres OLED-kijelző, amit tapétaként lehet a műszerfalra ragasztani. De van itt természetesen navigációs rendszer, klímapanel, BMW-műszeregység, minden. A legújabb fejlesztés egy táblafelismerő iPhone app. Ha felcuppantjuk a telefont szélvédőre, minden sebességkorlátozó táblát felismer és kijelez, sőt, ha kérjük, figyelmeztet a gyorshajtásra. Ingyen letölthető, lehet is rákeresni.

A Getrag márkanév valószínűleg csak a BMW-seknek csenghet ismerősen. Nem véletlen: a nagy múltú cég nemrég még szinte kizárólag nekik gyártott, és szinte csak kézi váltókat, de rá kellett jönniük, hogy ennek az üzletágnak hamarosan bealkonyul, ezért gyorsan nekiálltak fejleszteni. A hagyományos automatákat egyből ki is hagyták, ráálltak a dupla kuplungos váltókra. Amikor informátorommal megállunk a hatsebességes egység mellett, kellemetlen előérzetem támad. Rákérdezek, mégis kiknek gyártják ezeket. Hát a Fordnak meg a Volvónak.

Szóval az ő lelkükön szárad az a taknyos, nyúlós duplakuplungos Volvo-váltó, gondolom magamban, de nem engedem ki a szitkozódást, nem szeretném, hogy hirtelen vége szakadjon beszélgetésünknek. Most jönnek ugyanis a Getrag újdonságai. Egy hétsebességes duplakuplungos, két változatban, a púpos egy beépített villanymotorral. A hibridesítéshez szánt holmi a páros fokozatokban képes tisztán elektromos meghajtásra, de mindkét kuplung zárásával bármilyen helyzetben rá tud segíteni. Faggatásomra olyan utalást kapok válaszul, amiből arra következtetek, ez is egy Volvóban fog hamarosan megjelenni.

Vettek már Mann szűrőt autójukhoz? Bevallom, én is csak a zöld-sárga dobozról ismertem eddig a céget. Pedig a Mann-Hummel gyártja többek között számos Opel komplett szívórendszerét, meg egy csomó másik márka légszűrőházát. Ennél sokkal érdekesebb viszont az a rendszer, ami placebóként édesíti meg az életet az utóbbi évek sportosabb autóiban: a szívóhang-visszavezetés. A Fiesta ST ennek köszönheti lelkes brummogását, vagyis imádnivaló karakterének legalább 27%-át, de ugyanez van a V8-as Mustangban vagy a 911-es Porschékban, csak ott egy pillangószeleppel, amivel le lehet választani a csendes utazáshoz.

Fél tucat autóban hallottam már, de sosem láttam közelről élőben. Most végre odadughattam az objektívet, megnézhettem a bélyeg méretű kis membránt, amely továbbítja a vágyfokozó rezgéseket a szívórendszerből az utastérbe. És meghallgathattam a Mustangban a hatását, persze csak felvételről. Minden betyárosabb autóba követelem, hogy legyen. Inkább ez, mint a hifiből áthangszerelt dízelhang.

A Zahnradfabrik Friedrichshafen, ma már csak ZF, hasonló demonstrációval fogadott, mint a Bosch. Egy szellemautóval mutatták be, mi minden származhat ma már tőlük egy tetszőleges márkájú autóban, és ez elég sok. A Magyarországon is komoly gyártókapacitással rendelkező cégcsoport leginkább automata váltóiról híres, most éppen egy keresztmotoros autókhoz szánt kilencsebességeset hordoznak körbe, de van itt aktív motortartó bak, villanyszervó, és még mi nem.

Érdekes koncepció a keresztben futó laprugós futómű. Nem azért, mert Trabanttól Corvette-ig láttuk már sok autó alatt, hanem mert újra leporolták, és egy üvegszálas rugólappal már egész másképp fest a dolog. Mivel a rugózás mellett meg is vezeti a kereket, könnyű, egyszerű futóművet lehet köré építeni, és a laprugó egyik legnagyobb nyűgjét, a lapok közötti száraz súrlódást az üvegszálas elemmel ki is küszöbölték.

Minden tiszteletem a Densóé: a standon, ahogy japán mérnökök falkákban kódorogtak, látszott, hogy nem csak gyártanak, de fejlesztenek is szorgalmasan. És az is látszott, előfordul, hogy a megrendelő kér olyat, ami nem feltétlenül szerencsés: például a Lexus új vezérlőeszközét. Nem adják be a derekukat, nem hajlandóak tekerőgombra váltani, a hanyattegér helyett viszont egy hasonlóan nehezen elsajátítható logikájú tapipad, lengő fánk kombóra váltottak. Várjuk meg a fejlesztés végét, hátha csodát tesz a Denso.

Pistát viszont lenyűgözte az elalvásfigyelő rendszer, amely a fej mozgását és a szemhéjak nyitottságát nézi egy kamerával - meglepő pontossággal. A hardver kész, a szoftvert még reszelgetik, mondta a magyarázóember, de a cucc már elég jónak tűnt. Igaz, Pistát csak kicsit álmosnak minősítette, ami a Frankfurti Autószalonon töltött második nap képtelenség.

Nem véletlenül hagytam az Akrapovicot a végére. Ez a szlovén cég megcsinálta a csodát: egy kelet-európai sufnivállalkozásból pár év alatt akkora név lett, hogy a legnagyobb gyártók állnak náluk sorba. Magasan kiemelkednek a szakma temérdek csőhajtogatója közül - az itt kiállított rendszerekről is nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy legalább olyan jók, mint a gyáriak. Minden varraton, minden illesztésen látszik a perfekcionizmus, és ha egy Audi R8-ban gyárilag hangváltó csappantyú van, akkor, természetesen az Akra-rendszeren is ott lesz, tökéletesen működőképesen. Így kell ezt csinálni, profin, igényesen, és akkor jönnek is a sikerek.

Valahol itt értünk ki a beszállítók gyűrűjéből, amelyek egyre közelebb kerülnek a gyártókhoz - nem csak szervezetileg, de a standok elhelyezésében is. A képgalériában akad még bőven kép, hozzájuk tartozó információmorzsákkal.