Meghalt Toyoda

2013.09.18. 16:24

Szeptember 17-én, száz éves korában halt meg Eiji Toyoda (helyes magyar átiratban Tojoda Ejdzsi), a cégalapító Kiichiro Toyoda (Tojoda Kídzsiro) unokatestvére, aki 1967-től 1992-ig vezette a Toyota Motor vállalatot.

Toyoda 1913 szeptember 12-én született, 1936-ban végzett gépészmérnökként, majd 1937-ben már unokatestvére frissen alapított Toyota Motor vállalatánál kezdett dolgozni. A második világháború után Dearbornba került a Fordhoz, ahol felismerte, hogy nincsenek sokkal lemaradva az amerikai óriástól. Az ott tanultakat hasznosítva kezdett óriási növekedésbe a Toyota, és 1967-től 1992-ig Eiji Toyoda vezetése alatt vált azzá, aminek ma ismerjük.

Sokak szerint Toyoda legnagyobb érdeme a tanulás volt. Mindig, mindenhol csillapíthatatlan érdeklődéssel járt a világban, és a tanulságokat saját vállalatánál kamatoztatta. Többek között ő dolgozta ki a Kaizen alapjait, de az ő elnöksége alatt születtek olyan legendás Toyoták is, mint az AE86-os. Később a Lexus márka előretörését segítette szakértelmével. 1994-ben választották be az amerikai Dearbornban az autóipari hírességek csarnokába, második japánkénk Soichiro Honda (Honda Szojcsiro) után.