Legyártottak egy új Saabot

2013.09.19. 14:47

Zárt körű rendezvényen ünnepelte meg a Saab az első előszériás új 9-3-as elkészültét - bár nagyítóval kell keresni a különbséget a régihez képest, látszik, hogy valami megmozdult Trollhättanben.

Leginkább egy kísértetkastélyra hasonlít a fotókon a trollhättani Saab-gyár, ahol az ezüst színű új 9-3-ast állják körül vidám öltönyös úriemberek, de ez nem csoda: jelenleg 500 fővel dolgoznak a saabosok a kínai tulajdonosnak, aki kerek egy éve vette meg a különcködő svéd autógyár romjait. A hivatalos mondás szerint a cél az, hogy kipucolják az ex-tulajdonos GM-től származó alkatrészeket a 9-3-asból; ezután szeretnék kifejleszteni a saját Phoenix padlólemezükre a következő Saab-generációt.

A képeken látható autó az eseményre meghívott egyetlen, erősen Saab-kötődésű lap, a Saabsunited szerint egy előszériás új 9-3-as, amellyel lényegében azt derítették ki, hogy a leporolt gyártósorok egyáltalán működőképesek-e. A grifftelenített emblémán kívül igazából nem is látni új elemeket a fészliftesnek nevezett 9-3-ason, de konkrétumok említése nélkül rengeteg újdonságot ígér a hivatalos nyilatkozat.

Hogy az állítólag újonnan legyártott ezüstszínű Saab valóban a feltámadás első hírnöke-e, nehéz eldönteni. A Saab-tulajdonos kínai NEVS, vagyis National Electric Vehicle Sweden (svéd nemzeti elektromos autó) cég mindenesetre reálisabb célkitűzéseket hangoztat most, mint a svédek felvásárlásakor, amikor még arról volt szó, hogy villanyautókat gyártanak majd. Egy biztos: ha a szériagyártást valóban újra be szeretnék indítani, nem lesz könnyű megállapodni a beszállítókkal, akiknél jelentős tartozásokat halmoztak fel a csőd előtt.

Fotók: Saabsunited