Kiderült, mit tud az új BMW M4

2013.09.25. 18:06

Eddig csak annyi volt biztos, hogy a BMW lemond a pörgős, nagy fajlagos teljesítményű V8-as szívómotorról, amelyet a jelenlegi M3-ashoz fejlesztettek, és helyette hathengeres turbómotort használnak majd. Most az is kiderült, hogy ez a turbómotor mit tud majd.

Az nem meglepő, hogy a blokk a BMW szabvány erős hathengereséhez hasonlóan 3 literes lesz – hogy ugyanaz-e a blokk, arra azért nem esküdnénk meg, hisz ez egy M-es motor – az viszont váratlan, hogy alig lesz erősebb, mint a kifutó V8-as. A BMW-től származó információk szerint 316 kW lesz a csúcsteljesítménye, ami 432 lóerőnek felel meg – ez pedig csupán 12-vel több, mint a négyliteres nyolchengeres maximális teljesítménye. Ennek ellenére sokkal erősebbnek tűnhet majd az új M3-as és M4-es, mint az elődje, hisz az új motor egész más karakterű. A gyáriak szerint bőven 500 Nm felett lesz a maximális nyomaték, ami jóval több erőt jelent az alsó és középső fordulatszám-tartományban. Úgy hallani, a tervezők azért igyekeztek megtartani az eddigi M3-asok motorjaira jellemző pörgős karaktert, így a motor maximális fordulatszáma 7500 felett lesz percenként.

Az M3-as az évek során egyre nagyobbá és nehezebbé vált, de ezúttal igyekeznek fordítani ezen a trenden. Legalábbis úgy hallani, legalább 100 kilogrammot faragnak az autó tömegéből. Ennek, és az új motor eltérő karakterének köszönhetően valószínűleg érezhetően javul majd a típus gyorsulása, de ami a gyártó számára még lényegesebb, a szabvány cikusban mért fogyasztás is csökken, állítólag vagy 25%-kal.

A tömegcsökkentést elsősorban karbonszálas elemek használatával érik el: a tetőn kívül, amely eddig is ebből az anyagból készült, a motorháztetőt, a csomagtér-fedelet és néhány kisebb alkatrészt is karbonból gyártják majd. Az M3-as és az M4-es vásárlói az új motorhoz kétféle váltót is választhatnak: hétfokozatú dupla kuplungos automatát, vagy hatsebességes kézit, amely visszakapcsoláskor automatikus gázfröccsel segíti a vezetőt.

Az új M-es BMW párost sokan már a Frankfurti Autószalonra várták, de úgy hallani, a premiert végül 2014 első napjaiban tartják Detroitban, így a forgalmazás a jövő év közepén indulhat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.