Azt tudjuk, hogy az autóiparban hatalmas összegek forognak, de így is meglepő számszerűen olvasni, hogy milyen sok pénz úszhat el egyetlen sikertelen típus révén. A pontos adatokat persze senki nem tudja, hisz a könyvelését minden autógyártó szigorú titokként őrzi, de a nyilvános adatokból is lehet következtetni, amit a Berstein Research nevű elemző cég meg is tett. Ezek alapján közzétettek egy listát azokról a típusokról, amelyeken különösen nagyot veszített egy-egy gyártó, összességében, illetve egy-egy járműre vetítve.
A csúcstartó a Berstein adatai szerint a Smart Fortwo: itt a Daimler gyakorlatilag a semmiből építette ki az autó gyártásához szükséges teljes infrastruktúrát, ám a várt siker elmaradt. Így átszámítva 1002 milliárd forintnyi összeget bukott a Mercedes 1997 és 2006 között az első generáción. A második a Fiat Stilo, amely 629 milliárd forintba került az olasz gyártónak, ami éveken át tartó válsághoz vezetett. De igen drága kalandnak bizonyult a VW Phaeton, a Peugeot 1007-es, a Mercedes A osztály, a Jaguar X-type, a Renault Laguna harmadik generációja, az Audi A2-es és a Renault Vel Satis is.
A darabonkénti veszteséget a Bugatti Veyron tartja, ezen a Volkswagen csoport egyenként közel 1,4 milliárd forintnyi összeget veszít. A második, a VW Phaeton már jóval kevésbé veszteséges, de még ebből is 8,4 millió forintba kerül a VW-nek minden egyes legyártott darab. A Renault a Vel Satisból egy-egy példány eladásával 5,6 millió forintot veszített, de még a tízes lista végén kullogó első generációs Mercedes A osztályból is 430 ezer forintba került egy darab a gyártónak.
Annak persze többféle oka is lehet, hogy egy gyártó hogyan veszíthet ilyen hatalmas pénzeket egy-egy típuson. Bizonyos esetekben eleve pontosan tudják, hogy egy-egy fejlesztés nagyon drága lesz, mégis belefognak. Ilyen a Veyron vagy a Phaeton esete: ezek inkább demonstrációs eszközök, mint valódi termékek. Azt hivatottak jelezni, hogy mire képes az adott márka, és ezzel pénzben ki nem fejezhető hasznot hajtanak. A Veyron például csak azzal a ténnyel, hogy a világ leggyorsabb utcai autójának címét birtokolta, elsőként téve lehetővé, hogy valaki egy szériakocsival átlépje a 400 km/h-t, hatalmas hasznot hajtott. De ugyanez mondható el a Renault Vel Satisról, amellyel a franciák jelen lehettek a luxusautók kategóriájában.
A másik jellemző ok, hogy nagy műszaki újdonságokat hoz egy modell, de a közönség nem fogadja el. Ilyen volt az alumínium-karosszériás Audi A2-es, amely magas ára miatt nem terjedt el, de Smart és az első A osztály is vadiúj elgondolások köré épült, így a szokásos összeg sokszorosát emésztette fel a fejlesztésük, miközben a piaci siker elmaradt. A harmadik kategóriába azok a modellek tartoznak, amelyek egyszerűen nem találták el a közönség igényeit. Ilyen a Fiat Stilo, amelyből vagy 77%-kal kevesebb készült, mint a gyártó tervezte, vagy a Jaguar X-type, ahol 74% ugyanez az arány. Egyszerűbben megfogalmazva ezek a simán csak sikertelen termékek.
Az elemzők szerint persze elég ritkák a pénzügyileg igazán katasztrofális típusok: a legtöbb autó, ha nem is hoz nyereséget, nem is rázza meg a gyártó költségvetését. Sőt, előfordul, hogy egy papíron veszteséges modell a vásárlók által felvett hitelek és a márkaszervizekben használt gyári alkatrészek révén – ha a könyvelés egy másik rubrikájában is – összességében mégis hoz egy kevés hasznot.
