Szörnyeteget épített a T-modellből

2013.09.29. 15:26

Az amerikai autós szubkultúrák közt kitüntetett helyet foglal el a hotrod-építés. Bár a harmincas évektől nagy népszerűségnek örvendenek ezek a gépek, az ötletekből ma sem tudnak kifogyni az autóépítők, és rendre meghökkentő, brutális erejű kivitelek születnek.

Az új-zélandi származású Gordon Tronson egy 1927-es Ford T-modellt választott kiindulási alapként – igaz, a végeredményt elnézve ezt azért kicsit nehezebb lenne megállapítani. A porig ültetett autóba két, egyenként 4,6 literes V8-as blokkot épített, ezekre pedig két-két kompresszort is biggyesztett. Ezzel az átalakítással egészen elképesztő, 1200 lóerős teljesítményt csikart ki hotrodjából.

A jelenleg Las Vegasban élő Tronson maga végezte el a munka javát, rengeteg egyedi alkatrészt gyártva autójához. Kifejezetten erre a célra készült többek közt a kipufogórendszer, a műszerfal, a lámpák tartókonzolja és a szélvédőkeret. Az első fékek 90-es évekbeli Corvette-ről, a hátsók pedig Jaguarról származnak. Az összhatás igen meggyőző, a Double-Trouble névre keresztelt hotrod megjelenésével és hangjával is magára vonzza a figyelmet.

Tronsonnak egyébként nem ez az első munkája, korábban szintén saját kezűleg épített egy Lamborghini Countach-replikát, legújabb műve pedig egy négymotoros, 400 lovas Harley-Davidson chopper.

A fotók forrása: gordontronson.com