Mercedes G 63 AMG 6x6 B6+: a tökéletes terepjáró, 290 millióért

2013.10.01. 18:01

Bár a hatkerekű G osztály, amelyet az AMG hozott össze, csupán harminc példányban készül a tervek szerint, a Brabus után egy másik, autóátépítéssel foglalkozó cég is bejelentette, hogy átalakítási programot dolgoz ki a típusra. A Texas Armoring azonbna nem a teljesítményt javítaná, hanem a védelmi szintet, némi páncélozás beépítésével.

A texasi vállalkozás B6+ védelmi szintű autót épít a hatkerekűből, ami köznyelven annyit tesz, hogy a módosítás után a karosszéria tökéletes védelmet nyújt majd bármelyik ma rendszerben levő gépkarabély ellen. Az AK-47 Kalasnyikov, és az M16-os lövedékei sem hatolnak át rajta, sőt, az ezeknél még nagyobb energiájú 30-06-os puska- és géppuska-lőszerrel leadott lövések sem hatolnak majd át a páncélzaton. Az efféle átalakítás persze nem olcsó, konkrétan csaknem megháromszorozza az autó árát, de az az érzésünk, akad majd, aki hajlandó lesz leszurkolni az 1,335 millió dollárt, azaz átszámítva 291 millió forintot.

Az sajnos nem derült ki, hogy a péncélozástól mennyivel növekedne az autó tömege, de arra tippelünk, hogy az eredetileg is 3,8 tonnás szörnyeteg az átdolgozás után akár több mint 5 tonnát is nyomhat majd.