Leleplezték a Cadillac óriását

2013.10.08. 17:49

A General Motors szeptemberben már bemutatta felfrissített kínálatának több tagját is, köztük olyan hatalmas, V8-as benzinfalókat, minta Chevrolet Tahoe és Suburban, valamint a GMC Yukon. Most végre megérkezett az új Cadillac Escalade is, melyet New Yorkban lepleztek le.

Külsőre az Escalade nagyon jól illeszkedik a három másik GM-modellhez, arányaik és sziluettjük tulajdonképpen megegyezik, megkülönböztetésüket az orr-, illetve farrész kialakítása segíti. A beltér azonban már sokkal jellegzetesebb, sokkal inkább a Cadillac ATS, CTS és XTS jegyeit hordozza, mintsem a Chevy Tahoe-ét, vagy Suburbanét.

Luxust sugall az anyaghasználat és a kivitelezés is: a valódi faberakások és a kézzel varrott bőr mellé hangulatvilágítás is jár. A CUE információs és szórakoztató rendszerhez nyolchüvelykes LCD-kijelző jár, természetesen navigációval, valamint bluetooth-kapcsolattal. A hátul ülők akár Blue Ray-lemezekről is filmezhetnek egy-egy hosszabb út közben. A vezetőt többek közt holttérfigyelő-, valamint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is segíti. Mivel az Escalade az Egyesült Államokban kedvelt célpontja az autótolvajoknak, így fejlett lopásgátlóval is felszerelték: amellett, hogy a szélvédő betörését és a behatolást is szenzorok érzékelik, az OnStar Stolen Vehicle Assistance segít az ellopott autó megtalálásában.

Az új Escalade a már megszokott alvázas felépítést követi. Az alapkivitel 5,2 méter hosszú, tengelytávja 2,9 méter, rendelhető azonban hosszított változat is, mely már több mint öt és fél méteres, tengelytávja pedig 3,3 méter. A nagyobb tengelytáv egyébként hatvan százalékkal nagyobb rakteret is eredményezett. Kétkerék-, illetve összkerékhajtással is rendelhető, a motor azonban minden kivitelnél egységes. A 6,2 literes, V8-as benzines teljesítménye 420 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 623 Nm, ehhez pedig hatgangos automata váltót kapcsoltak.

A Cadillac egyelőre nem hozta nyilvánosságra sem a fogyasztást, sem pedig az árakat, illetve felszereltségi szinteket, azt azonban már tudni lehet, hogy az új Escalade forgalmazását 2014 tavaszán kezdi meg az amerikai gyártó.