A Toyotának nem kell turbó

2013.10.15. 12:30

Érdekes volt megfigyelni, ahogy az autógyártók egyik fele – jellemzően az európai és amerikai központúak – néhány év alatt leváltották régi szívó benzinmotorjaik egy jelentős részét sokkal kisebb turbómotorokra, míg a japán és dél-koreai gyártók megmaradtak a szívómotoroknál, és inkább közvetlen befecskedezéssel és komplikált változó szelepvezérlési rendszerekkel igyekeztek megfelelni az egyre szigorúbb környezetvédelmi határértékeknek. A Toyota ez utóbbi gyártók közé tartozik, és úgy néz ki, ezen nem is szándékoznak változtatni.

Koei Saga, a Toyota vezetőségének egyik tagja azt mondja, egyáltalán nem tervezik, hogy kis turbómotorokkal helyettesítsék a jelenleg használt benzineseket. „Nem vagyunk meggyőződve róla, hogy ez a technológia jobbá tenné a világot.” – fogalmazott Saga. Természetesen a Toyotának szüksége lesz a jelenlegieknél hatékonyabb motorokra, de úgy néz ki, ezt nem kisebb motorokkal próbálják elérni, sőt, épp ellenkezőleg. A Toyota jelenleg az Atkinson ciklust megvalósító motorokkal kísérletezik, amelyeket egyelőre elsősorban hibridekben használnak, de persze használhatók lennének elektromos hajtás nélkül is.

A Toyota-féle Atkinson motorok lényege, hogy a sűrítési ütem egy része alatt nyitva marad a szívószelep. Így csökken a levegő sűrítésére fordított energia, és bár az adott lökettérfogatból kinyerhető teljesítmény is kisebb lesz, a motor hatásfoka összességében javítható. Egy tipikus példa a Toyota Priusban használt motor, amely 1,8 literes, és mindössze 99 lóerős, viszont nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Prius fogyasztása országúton – ahol a hibrid hajtásláncnak mérsékelt a haszna – is 4 liter körül tartható.

Ahhoz persze nagyobb, erősebb motorokra lesz szükség, hogy kiváltsák a teljes jelenlegi motorválasztékot – egy hagyományos kétliteres, 150 lóerős motor kiváltásához egy legalább 2,3-2,5 literes motorra lenne szükség. Ám mivel a turbómotorok miatt a hengerűrtartalom helyett a legtöbb országban már amúgy is teljesítmény vagy fogyasztás alapján kell adót fizetni, ez hasonlóan eredményes fejlesztési módszer lehet, mint ugyanennek a kétliteresnek a leváltása egy 1,4 literes turbómotorral.