Eltűnik a legkisebb Nissan, a Pixo

2013.10.17. 11:57

A Nissan 2008 óta kínálta a Pixo nevű kisautót az európai piacon, ám úgy tűnik, a jelenlegi piaci viszonyok közt már nincs szükségük a Micránál kisebb modellre. Így a gyártó bejelentette, hogy a meglevő rendelések kielégítése után már nem készül több a típusból, és egyelőre úgy tűnik, utódot sem terveznek.

A Pixo érdekes kísérlet volt a Nissan részéről. A kínálat bővítésének legolcsóbb módját választották: ahelyett, hogy saját modellt fejlesztettek volna, megbízták a Suzukit, hogy gyártsa az Alto típust Nissan hűtőmaszkkal és jelvényekkel. A premier idején ugyanis úgy tűnt, az európai kisautó-piac jelentős bővülés előtt áll, így érdemes belépni valamivel, amely eredményesen versenyezhet a VW Up!-pal, a Fiat Pandával, vagy épp a Hyundai i10-essel. Ráadásul akkoriban a Nissan épp megállapodott a Suzukival egy komolyabb modellcsere-programról: a Suzuki saját márkajelzésével forgalmazhatta a Navara Pick-upot Észak-Amerikában, cserébe a Suzuki az Altót szállította a Nissannak Európába. Azóta azonban a Suzuki feladta az amerikai piacot, így a Nissannak is drágább lett a Pixo beszerzése.

Időközben az is kiderült, hogy az európai kisautó-piac, sőt, az európai autópiac általában sem tartogat nagy üzletet mostanában. Így érthető a Nissan nyilatkozata: azt mondják, a továbbiakban a többi városi modelljük, a Micra, a Juke és az új Note eladásainak növelésére koncentrálnak.