Kémfotón a harmadik Ford Ka

2013.10.17. 18:08

Nemrég már olyan pletykák is lábra kaptak, hogy a Ford kihátrál a kisautó-piacról, de ha létezett is ilyen elképzelés, nyilván megváltoztatták. Olyannyira, hogy már nyilvánosan is tesztelik a Ka harmadik generációját, amely láthatóan nagyobb, és jobban használható autó lesz, mint az aktuális, Fiat 500-as alapú modell.

A talpig álcába öltöztetett tesztpéldányokon persze kevés részlet vehető ki tisztán, de a jellegzetes Aston Martin-orr, amely az újabb Fordokat jellemzi, tisztán kivehető. Az is látható az autó arányaiból, hogy a Fiestánál kisebb modellről van szó, ám az aktuális Kánál sokkal célszerűbb autó benyomását kelti az ötajtós kialakítás miatt. Valószínű, hogy méretben is a kategória felső peremét célozzák meg: a jelenlegi, 3,6 méteres modellnél nyilvánvalóan nagyobb lesz, a közel 4 méteres Fiestánál viszont egyértelműen kisebb – úgy 3,7-3,8 méterre becsülnénk a hosszát.

Nyilván nem véletlen a stílusváltás, hisz a Ford célja ezúttal is egy globálisan eladható típus elkészítése, azaz a Ka harmadik generációja már nem csak Európában lesz kapható, de a Távol-Keleten, Latin-Amerikában, sőt, talán még Észak-Amerikában is forgalmazhatják majd. A bemutató időpontját persze még nem ismerjük, de a nyilvános tesztelés ténye arra enged következtetni, hogy két éven belül gyártásra éretté válhat a Ford új kiskocsija.