Mit tud a legjobb McLaren?

2013.10.21. 16:00

Korábban a McLaren csak hozzávetőleges adatokat közölt a P1 szupersportkocsi dinamikájáról – most kiderült, hogy ezek elég pesszimista becslések voltak. A végsebességen kívül minden más szempontból jobb lett a hibrid szupersportkocsi, mint eddig hittük.

Valószínűleg a végsebesség is meghaladhatná a 350 km/h-t, ha nem korlátozná az elektronika, viszont a gyorsulás egész idáig lélegzetelállító. A P1 2,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, 6,8 másodperccel az indulás után megvan a 200, és 16,5 másodperc kell a 300 km/h eléréséhez. Ez utóbbi adat 5,5 másodperccel jobb, mint a McLaren F1 gyorsulási ideje 300 km/h-ra. Természetesen negyed mérföldön is lemérték a P1 gyorsulását: 9,8 másodperces időt produkált, és a táv végén 245 km/h-val száguldott.

Az igazi csoda azonban nem ez – végülis mi mást várhatnánk egy ilyen erős autótól, mint hogy villámgyorsan megy – hanem a P1-gyel elérhető fogyasztás. A gyáriak mérése szerint akár 8,3 liter benzin is elég lehet 100 km megtételéhez, ami persze nyilván csak a gázpedál simogatásával érhető el, de így is meglepő ahhoz képest, hogy 300 lóerővel gyengébb MP4-12C fogyasztása is bő 11 liter. A fogyasztással arányban szintén igen kedvező a P1 szén-dioxid-kibocsátása is: a 194 g/km ebben a kategóriában szintén példátlan.

Mindezt kipróbálni persze csak néhány szerencsés és dúsgazdag vásárlónak lesz módja, hisz a P1-esből összesen 375 példány készül, egyenként bő egymillió eurós áron.