A kormány rendelte a Pontiac vesztét

2013.10.28. 06:45

A mentőcsomag fejében kellett megválnia a Pontiac márkától a General Motorsnak, ez volt a feltétele a csődközelbe jutott cég kormányzati támogatásának 2010-ben.

A márka rajongói értetlenül álltak annak idején a General Motors döntése előtt, amikor felszámolta a Pontiacot. Blake Rong, az Autoweek szerkesztőjének azonban Rob Lutz, a GM egykori alelnöke vasárnap egy beszélgetésben felfedett egy fontos részletet a történetből: a márka felszámolását a kormány a mentőcsomag feltételeként szabta meg. Blake Rong Twitter-üzenetben robbantotta be a szakmába a hírt, miszerint Lutz elmondása szerint a kormány a támogatás fejében a következő feltételt szabta: "Kaptok 60 milliárd dollárt. Ejtsétek a Pontiacot, különben nincs pénz."

A kormánynak a Pontiac márkával szembeni pontos fenntartásairól nem lehet konkrétumokat tudni. A márka több éves tévelygés után már felszálló ágban volt, a Pontiac G8 modell kivételesen jó szakértői minősítéseket kapott és már útban volt az új "GTO" modell is, az új G6 pedig ugyanarra a platformra épült volna, mint a Cadillac sikeres ATS modellje.

A Pontiac G8
A Pontiac G8

Bob Lutz a GM egykori elnökhelyettesével folytatott beszélgetésben megtudta, hogy a kormány alapvetően két márkára kívánta leszűkíteni a GM amerikai modellkínálatát. "Nincs szükségetek ennyi márkára. Egy presztízsmárka és egy tömegmárka bőven elegendő lesz" - hangzott az üzenet. A GM ellenvetését, hogy a Buick modelltől nem tudnak megválni, mert nagyon jól megy Kínában, kormányzati részről elfogadták azzal a kikötéssel, hogy "rendben, de minden másnak mennie kell".

A GMC-t, amit a kormány a Chevrolettel "gyakorlatilag megegyező" márkának tartott, az attól teljesen eltérő szegmensre pozícionált, így magasabb áron a vállalatnak nagyobb bevételt hozó arculatra való hivatkozással tudta csak a GM megmenteni a pallostól.

Annak ellenére, hogy a kizárólag hátsókerék-hajtású modellekre pozícionált Pontiac már gyakorlatilag felszálló ágban volt, a kormányt a márkával kapcsolatban csak egyetlen dolog érdekelte: "mennyi pénzt hozott a Pontiac az elmúlt tíz évben"? Semennyit - hangzott a válasz, ami egyúttal meg is pecsételte a márka sorsát – mondta az egykori GM-alelnök.