Városi kisautó egyliteres fogyasztással?

2013.11.10. 06:38

A Volkswagen idén tavasszal, a Genfi Autószalonon is kiállította papíron egyliteres fogyasztású autóját, az XL1-et. Kicsivel később aztán be is árazták a dízel-elektromos hibridet, ezzel pedig kiderült, aligha lesz belőle népautó: 111 ezer eurós (43 millió forintos) összeg állhat az árcédulán. Az viszont már tavasszal is felmerült, hogy a hajtásláncot később átültethetik egy hétköznapibb modellbe is – most éppen ez a terv.

A november 20-án megnyíló Tokyo Motor Show-ra az Up! városi kisautó dízel-elektomos változatával készül a német gyártó, de a hajtásláncot kissé átdolgozzák a Twin-Up!-hoz. Megmarad a 48 lóerős, kéthengeres dízel, azonban a villanymotor teljesítménye 27 lóerőről 48-ra nő, a rendszer összteljesítménye így 96 lovas. Az 5,5 kilowattórás akkumulátort 8,6 kWh-s váltja, az autó súlya pedig az XL1-hez képest mintegy 400 kilogrammal nő, így 1,1 tonna körüli lehet.

A Twin-Up! végsebessége 160 km/h körül lehet, közel tizenhat másodpercre van szüksége ahhoz, hogy százra gyorsuljon, igaz, ennek az időnek csupán nagyjából a fele szükséges ahhoz, hogy elérjük a városban megengedett maximumot. A kiskocsit persze nem ezek az adatok tehetik vonzóvá: 1,3 literes fogyasztást képes elérni az amerikai mérési ciklus szerint, a gyakorlatban ennél valamivel biztosan többet kér majd. Tisztán elektromos üzemben akár 50 kilométert is megtehetünk vele. Kérdés, hogy tudnak-e majd kedvező árat szabni a kisautónak.