2013.11.12. 17:56

Pontosan ettől féltünk. Miután a Subaru tervezői mutattak egy döbbenetesen vonzó külsejű WRX tanulmányt, a sorozatgyártású változatba csak a lényeget voltak képtelenek átvinni. A végleges változat így groteszk karikatúrának látszik, de ha eltekintünk az összehasonlítástól, akkor sem több egy nagyon erős, de nem különosebben ízléses átlag-szedánnál.

A tervezőknek persze aligha volt sok választásuk, hisz a hosszú tengelytávú, alacsony tetővonalú, agresszív tanulmányt nemigen tudták volna megvalósítani a rövid tengelytávú, hosszú túlnyúlásokkal rendelkező Impreza alapjaira. Azért a nagy légbeömlős, agresszív orr-részt ráfaragták a buta arányú szedánra, és a sárvédőszélesítéseket, illetve az első ajtók előtti kopoltyú-nyílásokat is megtaláljuk a sorozatgyártmányon.

A WRX-et persze eddig sem a szépsége adta el, hanem elképesztő dinamikája: az akár 400 lóerő fölé iserőlködés nélkül tuningolható turbómotor, az állandó összkerék-hajtás és a gyári állapotú modellre jellemző általános agresszió. Hogy ebből mi marad a következő generációra, azt egyelőre nem tudjuk, de bő egy hét múlva, Los Angelesben minden kiderül.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.