Megvillan a legradikálisabb AMG sportkocsi

2013.11.15. 17:46

A Mercedes gyári tuningcége is beállt a sorba, és tervezett egy autót a világ egyik legnépszerűbb autós konzol-játéka számára.

Persze nem a Mercedes az első, amely a Playstation konzolon elérhető Gran Turismo 6-hoz hozzáadja a maga fantázia-autóját: eddig tizenkét másik autógyár formatervező részlege készített valamiféle tervet, de emellett az Italdesign és a Zagato formatervező stúdiók, sőt, a sportszergyártó Nike is élt a játék fejlesztője által felkínált lehetőséggel. A nem létező autókat az idei és jövő évi játékfrissítésekkel együtt kaphatják majd meg a játékosok.

Az AMG ugyan csak a virtuális autó egy sarkát villantotta ki a virtuális lepel alól, de az így is egyértelmű, hogy egy klasszikus arányú kupét vázoltak fel, túlzott méretű kerekekkel, amilyenhez a Mercedes jelenleg még csak hasonlót sem kínál. Ám ez nem is lényeges, hisz egy ilyen elképzelt gép ugyanúgy megragadhat a játékosok emlékezetében, mint a poszterre nyomtatott SLS AMG, azaz ugyanolyan jó reklámlehetőség – a többség számára pedig egy létező szupersportkocsi is ugyanolyan távoli, elérhetetlen vágyálom, mint ezek a képzeletbeli gépek.