Hárommilliárdért ment el egy Ferrari

2013.11.25. 06:32

A típus történelmében rekordot jelentő összegért, 14,3 millió dollárért (3,14 milliárd forintért) vittek el egy 1964-es Ferrari 250 LM-et a Sotheby's és az RM Auctions New York-i árverésén.

A közel ötvenéves 250 LM a két aukciós cég napokban tartott árverésén kelt el, ahol a szép emlékű Ferrarival együtt harmincegy autó és hét motorkerékpár került kalapács alá. A 34-es számot magán viselő vörös versenyautó fő érdeme, hogy számos futamon vett részt a maga idejében, sikerei közt pedig egy kategóriagyőzelem is szerepel, amit az 1968-as Daytonai 24 órás versenyen szereztek vele. Korábbi gazdája egy japán gyűjtő volt, új tulajdonosának kilétéről azonban egyelőre nem tudni.

A Ferrari mellett az aukció egy érdekes darabja volt egy art déco stílusú Talbot-Lago T150-C SS Teardrop Cabriolet 1938-ból, ami 7,1 millió dollárért cserélt gazdát. A vanília színű, restaurált ritkaság karosszériája Figoni és Falaschi munkája, az autó pedig fajtájának utolsó olyan példánya, amelyben az alváztól a motoron át a karosszériáig minden eredeti.

Tetemes összeget, 7,04 millió dollárt fizettek egy ezüstszínű, Bertone-karosszériás 250 GT SWT Ferrariért is 1959-ből, míg egy 1955-ös Zagato-karosszériájú Maserati A6G/2000 4,45 millióért kelt el jutalékkal együtt a licit során. A számos nagy értékű aukció után nem meglepő, hogy az alig két órán át tartó New York-i árverés 62,8 millió dolláros bevétellel zárult.