Megszépül a nép-Honda?

2013.11.25. 16:33

Egy időben egyértelműen a City szedán volt a legfurcsább külsejű Honda, de úgy néz ki, változik a helyzet. A negyedik generáció, ha szépnek nem is neveznénk, mindenképp nagy előrelépésnek tűnik esztétikai szempontból.

A fura Honda hűtőmaszkot persze itt is alkalmazták, de ezúttal sikerült valamiféle egyensúlyt találni az autó arányaiban. A típus első túlnyúlása persze nem lett rövidebb, de az első sárvédők feletti vaskos domborulattal és az erősen hátrafelé húzott első fényszórókkal sikerült a hosszú orrot optikailag kiegyensúlyozni.

A műszaki alapok nemigen változtak, legalábbis erre utal, hogy a lekerekítettebb vonalvezetésű karosszéria ugyaúgy 4,4 méter hosszú és 1,695 méter széles, mint volt, csak a magassága nőtt egy centit, 1,495 méterre. A tengelytáv öt centivel hosszabb, így most egész pontosan 2,6 méter. A típust egyelőre kétféle motorral mutatták be: 1,5 literes benzines i-VTEC motorral, és ugyanekkora hengerűrtartalmú i-DTEC dízelmotorral – ez utóbbi valószínűleg az Európában forgalmazott 1,6 literes csökkentett lökettérfogatú változata.

Az új City egyelőre csak Indiában mutatkozott be, de később 60 további országban is megkezdik a forgalmazását – nem lehetetlen, hogy itthon is kapható lesz a jövő év első felétől.