Hyundai Genesis - bemutatták az új koreai luxusautót

2013.11.27. 06:20

A Hyundai sikeresen megvetette a lábát a luxusautók piacán a Genesis első generációjával – a másodikkal viszont már a térnyerés a cél. Ennek megfelelően minden téren igyekeztek tökéletesíteni a típust: a formaterv érdekesebb és egyénibb, a belső tér célszerűbb, a műszaki tartalom korszerűbb lett a gyáriak szerint.

Már az első Genesis is tudja azt, ami az Észak-Amerikai piacon való megmaradáshoz kell. Kényelmes, minőségi anyagokból összerakott autó hátsókerék-hajtással, nagy motorokkal, és mindenek előtt kedvező áron. Ám akadt néhány hibája. Az egyik, hogy nem volt karaktere, azon túl, hogy az arányai gyanúsan emlékeztettek az akkori 5-ös BMW-ére. Ezen látványosan igyekeztek segíteni a tervezők, bár az azért látszik, hogy sokat nézegették rajzolás közben a német luxusautó-gyártók, főképp az Audi és a BMW modelljeit. Az autó oldala inkább BMW-s, a nagy hűtőmaszk és a hátsó fényszórók inkább Audi-fazonúak, de az erősen ívelt tetővonal és az autó arányai alapján már könnyebb beazonosítani a látványt.

A karosszéria méretei minimális mértékben változtak, de már az előző generáció sem volt kicsi. Az autó hossza 4,99 méter, a szélessége 1,89 méter, a magassága 1,48 méter, a tengelytávja pedig 3,01 méter lett, azaz csak hajszálnyival kisebb, mint a konkurencia. Állítólag belül egyértelműen javult a térkínálat, és az előző generáció egyik bosszantó hibáját is kiküszöbölték: 3,7 helyett több mint 26 liternyi pakolórekeszt alakítottak ki belül. Ami a belső formatervet illeti, a Hyundai teljesen szokványos, kicsit konzervatív felfogású stílust képvisel: nem vitték túlzásba a képernyőket a műszerfalon, mint a Mercedes az új S osztállyal, a fedélzeti rendszer pedig a megszokott forgókapcsolóval irányítható, mint bármely konkurensben.

Műszaki szempontból a második Genesis az első evolúciójának tekinthető. A padlólemezen nem változtattak sokat – bár a hátsó, több lengőkaros futóművet állítólag alaposan átdolgozták – és lényegében a motorpaletta is változatlan maradt. Háromféle V6-os motorral kínálják a típust – a 3 literes 257, a 3,3 literes 282, a 3,8 literes pedig 315 lóerős. A csúcsmodellbe az elődből is ismert 5 literes V8-as kerül, ez 425 lóerős. Dízelmotor egyelőre nincs, bár úgy hallani, a második Genesist Európában is bevezetik, így nem kizárt, hogy később lesz. A legerősebb változat egyébként kifejezetten jól is megy: 5,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 240 km/h.

A Hyundai előtt még hosszú út áll, ha csak odáig el akar jutni a luxusautó-piacon, ahol jelenleg a Lexus, a Jaguar vagy az Infiniti jár, de úgy tűnik, kellőképpen elszántak.