Megmenekült a német autógyár

2013.11.29. 17:52

Az elmúlt évek nem tettek jót a kisebb német autógyáraknak. Kettőt is bezártak: a Gumpertnek és az Artegának mára nyoma sincs. Augusztusban egy harmadik jól csengő név is beadni látszott a kulcsot: a Wiesmann csődvédelmet kért, hogy valahogy megmeneküljön a kifizetetlen számláktól, legalább időlegesen.

Ezek után mindenki biztosra vette, hogy már csak hónapok vannak hátra a BMW motoros, régies formavilágú sportautóiról ismert cég húsz éves pályafutásából. Ám úgy tűnik, mégis sikerült valahogy elérni, hogy a Wiesmann fennmaradjon. A cég legalábbis azt közölte, hogy kérelmezte a fizetésképtelenségi eljárás megszüntetését, és december közepére találkozót szerveznek a hitelezőkkel, hogy minden kérdést tisztázzanak. Ez magyarul annyit jelent, hogy valahonnan mégis sikerült pénzt szerezni a folytatáshoz.

A Wiesmann testvérek még 1985-ben alapították meg vállalkozásukat, de az első autójukat csak 1993-ban mutatták be. Azóta is ugyanazt a múltidéző formát variálják, de úgy néz ki, ez kevéssé zavarja a célkozonséget. A cég a kezdetektől BMW technikára építkezik, ami a könnyű roadsterek és kupék egyik vonzó tulajdonságának számít, a BMW maga ugyanis nem készít hasonlóan erős és könnyű, valódi sportautónak nevezhető típust. Legfrissebb modelljükbe, a GT MF4-CS-be például 4 literes, 420 lóerős V8-as szívómotor kerül, amellyel az autó akár 4,4 másdperc alatt elérheti a 100 km/h-t, a végsebessége pedig 293 km/h.

Azt persze még nem tudni, hogy hosszú távon is megoldódott-e a Wiesmann sorsa, de bízunk benne, hisz a változatosság az autógyártásban is gyönyörködtet.