Kupé készül a Skoda Octaviából

2013.12.12. 18:21

Rég nem láttunk semmi igazán sportosat a Skoda kínálatában, de úgy tűnik, a cseh márka tervezői most ebbe az irányba kacsintgatnak.

Ha igazak a hírek, a jövő évi Genfi Autószalonon látható lesz az Octavia négyajtós kupé változata, amely a VW Passat CC-re, vagy még inkább a Mercedes CLA-ra emlékeztet majd, legalábbis ami a tervezési koncepciót illeti. Az sem kizárt, hogy később szériagyártásba is kerül az új modell, bár erre nyilvánvalóan csak akkor kerülhet sor, ha a tanulmányautó iránt elég nagy lesz az érdeklődés. A Skoda ugyan kifejezetten sikeres volt az elmúlt években, de a kínálat szigorúan olyan modellekből áll, amelyeket nagy tömegben lehet előállítani, a márka arculatát meghatározó rétegmodellek azonban alig akadnak a palettán, sőt, nemrég az is kiderült, hogy a következő Fabiából már nem készül sportos RS változat, mivel a fejlesztési költség nem állna arányban a várható eladásokkal.

Bár eddig úgy nézett ki, hogy a Skodánál valóban csak a nyereség számít, lehetséges, hogy ide is elért az a felismerés, hogy a jellegzetes rétegmodellekre szükség van a márka hosszú távú boldogulása érdekében.