Az utolsókat rúgja a Bertone

2013.12.18. 15:07

Évek óta tart a Bertone agóniája, de miután a Fiat átvette a cég autógyárát, úgy nézett ki, megoldódnak a problémák, de mivel egyre ritkábbak a megrendelések, már az autótervező részleg sem képes fenntartani saját magát. A nevet talán megveszi valaki, de úgy néz ki, a 165 fős vállalaton már ez sem segít.

A Bertone pokoljárása a 2000-es évek második felében kezdődött, miután hagyományos megrendelői egyszerűen elfogytak. A cég addig nyitott modellváltozatokat készített a Fiat csoportnak és az Opelnek, de ezeket a modelleket a gyárak elkezdték maguk előállítani, így az ezer főt foglalkoztató gyár üresen maradt. Végül a Fiat felvásárolta a gyárat, és úgy nézett ki, a zömmel kínai megrendelésekből a Bertone tervezőrészlege vígan megél. Ám úgy tűnik, ezekből sincs elég mostanság: az utolsó szériamodell Bertone formatervvel a Chery-féle Riich G5 volt 2009-ben.

A cég anyagi helyzetére jellemző, hogy a dolgozók már hónapok óta nem kaptak fizetést, így újabb csődeljárás kezdődött, amelynek során megpróbálnak új tulajdonost találni a cégnek. Állítólag már jelentkezett egy török érdeklődő, amely mintegy 2 millió eurót ajánlott a Bertone márkáért, de úgy néz ki, magára a cégre nem tartana igényt, ami érthető, hisz az nemigen áll másból, csak tartozásból.

Az elmúlt másfél évtizedben szinte teljesen felszámolódott a nagy autógyártókból élő kisebb cégek köre: vagy felvásárolták azokat, mint a Karmannt és az Italdesignt, vagy tönkrementek, mint a Matra és az Heuliez, vagy épp csak megélnek, mint a Pininfarina vagy a Valmet. A Bertone csődje ennek a szomorú folyamatnak egy újabb állomása lehet.