Újra lesz Porsche 911 Safari?

2013.12.27. 13:35

A mindenkori 911 sokaknak az etalon sportkocsit jelenti. Sportkocsit, ami a közúton és versenypályán is egyaránt helyt áll. De terepen? Nem biztos, hogy mindenki tudja, de a Porsche komoly sikereket ért el a 911/953 SC-vel raliban is a hetvenes évek végén, és a nyolcvanas évek elején. Sőt, 1984-ben egy ilyen 953-assal nyerték meg a Dakart. Ezt a speciális, rali kivitelt hívták Safarinak, amit most megidéznének.

Annak idején az emelt, terepre alakított 953 Safarik, csak a hátsó kerekeket hajtották. Ez most biztos másképp lenne, hiszen azóta már létezik összkerékhajtás a farmotoros Porschében. Nem versenycélokra készülne, hanem a nagyközönségnek, tehát inkább egy afféle szabadidőautót képzelhetünk el a 911/991 Carrera4 alapjain, ballonosabb gumikkal, kicsit megemelt futóművel, és néhány masszív terepjáróra, vagy az eredeti Safarira emlékeztető kiegészítővel.

Egy legenda megcsúfolása lenne? Vagy szinte magától értetődő üzleti lépés? Az autót egyelőre tanulmány formájában fogják kiállítani áprilisban a Pekingi Autószalonon, és ha pozitív a fogadtatás, akkor a 991 2016-os ráncfelvarrásával érkezne a Safari. Nem meglepő, hogy a fő piacok Oroszország, Észak-Amerika és Kína lennének, ahol a felsőbb körökben töretlenül hódít a SUV-láz. Jó példa erre a Lamborghini Urus, a Spyker D8 és az Audi Nanuk is.