Így vezet ittasan a bajnok

2013.12.28. 14:16

Az alkoholfogyasztás járművezetésre gyakorolt kártékony hatásait igyekezett szemléltetni az egyik legsikeresebb belga szimulátor-versenyző. Az Amo_Racing87 nicknevet használó fiatal a Gran Turismo játékszoftverrel szervezett versenyeken indul, a világ legtehetségesebb pilótái közt tartják számon saját műfajában. Három belga bajnoki címe mellett 2012-ben egy világbajnoki bronzérmet is szerzett.

A villámgyors szimulátorost a Responsible Young Drivers (Felelős Fiatal Sofőrök) nevű belga szervezet kérte fel egy kísérlet elvégzésére. A srác először teljesen józanul állított fel egy referenciaidőt a játékban, majd orvosi felügyelet mellett fogyasztott el néhány pohár whiskey-t - így a Belgiumban megengedett véralkoholszint dupláját mérték nála.

Ittasan aztán már a szimulátorig való eljutás sem tűnt egyszerű feladatnak, a virtuális pályán mutatott teljesítmény pedig magáért beszél. Ezzel az akcióval egyébként elsősorban a fiatal autóvezetőket próbálják felelős gondolkodásra bírni.