Vegyen ön is szörnyeteget!

2013.12.29. 06:40

Ha az autóépítésnek van olyan műfaja, amelyben igazán elvetemült gépek születnek, az minden bizonnyal a hot-rodozás. Ott van például Gordon Tronson félelmetes, ezerkétszáz lovas Fordja, melybe két, egyenként is méretes V8-ast épített, majd ráakasztott négy kompresszort is.

Ezúttal egy még vadabb hot-rodot kínálnak eladásra a Hemmings.com-on. Az 1932-es évjáratú Fordba szintén két V8-as került, Tronsonnal ellentétben itt azonban nem 4,7 literes blokkokat alkalmaztak, hanem 572 köbinches, azaz 9,37 litereseket, melyekre egy-egy kompresszor is került. Az összteljesítmény 2500 lóerő körüli.

Az eladó szerint soha nem kínozták az egyedi Fordot: elsősorban tréleren szállították különböző kiállításokra, bemutatókra, ráadásul különböző szépségversenyeken még díjakat is nyert. Ennek megfelelően természetesen az árát is rendesen megkérik: 210 ezer dollárt, vagyis 45 millió forintot kell kicsengetnie annak, aki magáénak szeretné tudni a szörnyeteget.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.