Tizenegy mérföldes Ford GT-t árulnak

2014.01.01. 06:44

Valószínű a világ legkevesebbet futott Ford GT-je áll egy texasi kereskedésben. A fehércsíkos vörös GT nyolcéves, mégis, állapotát tekintve olyan, mintha csak most jött volna ki a gyárból.

Az austini GT extrém alacsony futásteljesítménye szám szerint tizenegy mérföldet, azaz 17,5 kilométert jelent. Ennyit mutat az órája, a 2005-ös autó ugyanis állítólag mindössze egyszer, a gyári tesztút alatt lett meghajtva. Utána a kereskedés hűtött-fűtött kiállítótermébe került, azaz állapotát tekintve teljesen új. Most árulják, árat sajnos nem írnak, de a GT-k használtpiaci ára 200 és 300 ezer dollár között (44-66 millió forint) mozog. Mivel a típust már évek óta nem gyártják, egy ilyen állapotú példány nem kizárt, hogy ennek a többszörösét megéri majd egy gyűjtőnek.

A GT 40 utóda


A Ford GT 40 a hatvanas évek Le Mans-i 24 órásainak legsikeresebb típusa volt. A Ford ehhez az autóhoz nyúlt vissza, amikor 2003-ban elkezdte gyártani a GT-t. A középre tolt 5,4 literes V8-assal szerelt GT nem sokáig húzta a jelképes feltámasztást: 2006-ban kaszálta el a márka üzletpolitikája. Két éve alatt 4038 darab készült belőle.